Kétéves a telefonos szeretetszolgálat

Forrás: Reformatus.hu

Fennállásának kétéves évfordulóját ünnepli a Református Telefonos Szeretetszolgálat (RTSZ). Az ez alkalomból tartott sajtótájékoztatón Sógor Árpád református lelkész, a szolgálat munkatársa az Efézusi levélből idézett, és úgy vélte: jó alkalom nyílik most visszatekinteni az elmúlt két év megvalósításaira.

Sajó Norbert, az RTSZ ügyvezetője megjegyezte: az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) nemrég utalt ki a szervezet számára a visszakapott és felújított Bocskai tér 15. szám alatti ingatlanban egy megfelelő helyiséget – itt zajlott a sajtótájékoztató is.

– Először is köszönetemet fejezem ki a kolozsvári magyar üzletembereknek, akik eme nehéz gazdasági helyzetben is támogatják az RTSZ-t, illetve Kovács Sándor római katolikus főesperesnek és a Szent Mihály plébániának a nekünk nyújtott segítségért – folytatta Sajó Norbert. Eddig több mint 800-an hívtak fel; tavaly 431 új betelefonálónk volt. Az esetek 57 százalékában segítettünk, 41 százalékban folyamatban van a kérések megoldása, és mindössze 2 százalékra tehető azok aránya, akik számára nem tudtunk segíteni. A legtöbben Kolozsvárról (82 százalék) hívtak; ám összesen 53 településről fogadtunk hívásokat. A betelefonálók 40 százaléka a 66–85 éves korosztály közül kerül ki. A betelefonálók közül 17 százalék csak azért hívott, mert felajánlotta a segítségét – magyarázta elégedetten Sajó Norbert, hozzátéve, hogy a betelefonálók 15–16 személy segítségére számíthatnak.

A Református Telefonos Szeretetszolgálat adatai szerint a betelefonálók 19 százaléka beteg- és lelkigondozásért, 17 százalék információszerzésért és tanácsadásért hívta az önkénteseket. 13 százalék orvosi ellátáshoz, gyógyszerbeszerzéshez, 12 százalék a háztartási munka elvégzéséhez kért segítséget; 11 százalék munkahelykeresés miatt telefonált. – Pénzbeli támogatást mindössze 6 százalék igényelt; másfelől elfordult olyan eset is, hogy könyveket ajánlottak fel.

Ami a szeretetszolgálat terveit illeti, már megérkeztek a látáskárosultak által igényelt hangoskönyvek: a Biblia mellett Márai- és Dsida-műveket is tartalmaz. Ezek már kikölcsönözhetőek jelképes tagsági díjért. Az EREK ugyanakkor marosvásárhelyi telefonos szeretetszolgálat indítását fontolgatja, továbbá az is elképzelhető, hogy a kolozsvári szolgáltatást kibővítik: a már megszokott pénteki nap mellett még egy másik nap is hívható lesz majd a 0264-565656-os vezetékes telefonszám.

Sajó Norbert azt is elmondta, hogy betelefonálóik jelentős része aSzabadságból értesült a szeretetszolgálat működéséről. Megtudtuk: a szeretetszolgálat jó kapcsolatot ápol a kórházlelkészekkel, a Diakónia Keresztyén Alapítvánnyal és a Protestáns Teológiai Intézettel is.


Nagy-Hintós Diana, Szabadság, 2011-05-28

Vélemény, hozzászólás?