Hatodik alkalommal gyűltek össze a hármas határ menti testvér-települések képviselői a szárazberki református templomban, hogy együtt kérjék Isten Szentlelkének kitöltetését és imádkozzanak népünk megmaradásáért.
Először 2012-ben került sor erre az eseményre, amikor lelkes zajtai és szárazberki lakosok eldöntötték, hogy az együttműködés örökös rendezvényei közé sorolják a június első vasárnapján Szárazberken tartandó Nemzeti Összetartozás napját, illetve július első hétvégéjét Zajta számára sokat jelentő Hazatérés Napját. Azóta több hármas határ település jelezte az eseményhez való csatlakozását, így mondhatjuk, hogy az elszakított történelmi Szatmár megye a trianoni kerítéseken túl is érzi, hogy „egy vérből valók.” Az idei istentisztelet alapigéjeként János evangéliuma 14. rész 16b verse szolgált: „…más vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.” Ilonczai Zsombor igehirdető lelkipásztor kiemelte, hogy a mai ember sokszor egyedül érzi magát, még akkor is, ha társakkal van körülvéve. Népünk tagjai 97 esztendővel ezelőtt ugyanezt érezhették, amikor az Első Világháborút lezáró győztes nagyhatalmak vezetői megkérdezésük nélkül határokat húztak fejük felett, de tapasztalhatjuk nap mint nap, ha a keresztyénségünket hangoztatjuk Európában. A tanítványoknak és a jeruzsálemibelieknek az első Pünkösdkor a Szentlélek ereje megmutatta, hogy a keresztyénség nem más, mint küldetés és feladat, amit vállalni kell. Ebben erősített meg bennünket a reformáció, amely a legnehezebb történelmi időkben állította lábra három részre szakadt országunkat. Ha népünk ebben megmarad, akkor hinnünk kell a megmaradásban. Az igehirdetést követően úrvacsoraosztásra került sor. Először az öt frissen konfirmált ifj. Badar Attila, Balázs Ádám, Bíró Balázs Zsombor, Enyedi Barbara és ifj. Kállai László állták körbe az úrasztalát, amelyen a konfirmáló ifjak által adományozott új terítő díszelgett. Az ünnepi műsor szereplői az egyházközség K.R.I.SZ. csoportjának tagjai illetve a kórus voltak. Az esemény a templom cintermében folytatódott, ahol a résztvevők megkoszorúzták az I. és II. világháborús emlékművet, illetve a konfirmandusok elültették a már korábban gondosan cserépbe helyezett diófát, amely a reformáció emlékfája címet hordozza. Két diófa egymás mellett a szárazberki református templom cintermében. Az első még 2006-ban fogant a megmaradás fájaként, ma a reformáció emlékfája került mellé. A tavalyi esztendőben az életveszélyes „öreg” diófát kellett kivágnunk, amelyre a 95 esztendős Sarkadi Dezső bácsi is úgy emlékezett, hogy már gyermekkorában megvolt. Vajon 100 esztendő elmúltával lesz-e kinek meséljenek a diófák és az emlékmű? Ha Istenben bízunk, akkor hinnünk kell, hogy igen! Köszönjük, hogy ebben a hitben immáron második alakalommal a Reformáció Emlékbizottság támogatását élvezhettük!
