Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / KENYÉR – munka, Ige, közösség, megváltás

KENYÉR – munka, Ige, közösség, megváltás

“In hoc signo vinces!” – E jelben győzni fogsz! Nagy Konstantin császár Maxentius ellen vívott harcában egy keresztet látott e felirattal. Legyőzte Maxentiust, majd megadta az Egyház szabadságát.

Jártunkban-keltünkben a kereszten kívül más keresztyén szimbólumokat is felfedezhetünk. Az utóbbi hetekben, gyülekezettől függően más-más vasárnapon, megünnepelték az új kenyér ünnepét. Ennek a jelét pedig egy bevásárlóközpont falán fedeztem fel nemrég, ráadásul éppen mellette egy kehely is látható volt. Ők azt akarták üzenni, hogy ott lehet kapni kenyeret és italt, nekem pedig újból eszembe jutott az, mit tett értem Krisztusom. A kenyér és bor jegyében pedig ott az örökérvényű győzelem, és én pedig e jelben ehhez a győzteshez tartozom. Milyen jó, hogy az én Uram vásárlás közben is emlékeztet erre.

Most a kehelytől elvonatkoztatva, maradjunk csak a kenyérnél, és gondoljuk át, mit szimbolizál számunkra. A teljesség igénye nélkül négy dolgot említenék, mindegyiket egy-egy Ige alapján magyarázom, az utolsó egy kicsit bővebben: munka, Ige, közösség és megváltás.

Munka

“Minden munkának megvan a maga haszna, de akinek csak a szája jár, az ínségbe jut.” (Péld 14,23)

Családi asztalnál őszinte szívvel kérdezte a gyermek édesanyját: Valóban Isten adja nekünk a mindennapi kenyeret? Az anya helyeslőleg válaszolt: természetesen igen. Mire a gyermek: akkor apa mit csinál egész nap?

Isten adja a kenyeret. Éppen a kenyérben láthatjuk ennek a ténynek az alátámasztását. Isten adja a búza növekedését, de úgy tetszett neki, hogy munkatársakat hívjon e folyamat véghezviteléhez: a vetőt, az aratót, a molnárt, a péket és minden kenyérkeresőt. Már az Édenkertben dolga volt az embernek, hogy művelje és őrizze azt, tehát a munka nem átok, sőt! A munka az életünkre szóló isteni cél része, melyben valóban Isten munkatársaivá vállhatunk, ráadásul a jellemünket is építi vele.

És itt tényleg minden tisztességes, becsületes munkára gondolhatunk. Akár szellemi, akár fizikai munka legyen is az. Szomorúan tapasztalom néha, hogy mennyire egymás ellen fordulnak e két csoport tagjai. A nagyokosok lenézik a fáradságos fizikai munkát, a kétkezi munkások pedig sokszor leintik az értelmiségiek teljesítményét. Nincs ez jól, egyik oldalról sem. Tisztességet és megbecsülést adjunk a tisztességes és becsületes munkásoknak! Tényleg mindegy, hogy milyen munka is az. Egyik éjszaka például arra lettem figyelmes, hogy egy utcaseprő fütyörészve végezte a melóját. És akkor az jutott eszembe, hogy ha mindenki ilyen kedvvel dolgozna, nem lenne gond. Egy kicsit meg is szégyenitett, mert én még néha az öröm hirdetését se végzem ilyen jókedvvel mint ő. Minden hozzáállás kérdése.

Minden munkának megvan a haszna, a kemény munka kifizetődik. Igen, mindig. A fizetség ugyan nem minden esetbe arányos az elvégzett munkával, nem mindig fizet jó euróban, de ha jól végezzük fizet a megelégedettség érzésével. Jézus a főpapi imája közben azt mondja az Atyának: mindent elvégeztem. Pedig még maradt rengeteg beteg, sok tanitásra éhes követő, mégis azt mondta: elvégeztem. Jó volna minden nap végén ezt nekünk is kimondani: tudatosan fejezzünk be mindent, és adjunk hálát érte. Holnap folytatjuk.

Akinek csak a szája jár, ínségre jut, azaz a puszta beszéd nem tesz kenyeret az asztalra. Régen is megvolt a bagóleső hiábavaló jártatásának a szokása, azonban most ez kiteljesedett a kép és név nélkül kommentelők által a közösségi oldalakon. Uhh… mennyi mindenhez értenek sokan, a politikához, a focihoz, újabban pedig a 15 millió virológus nemzete is lettünk. Összeesküvési elméletek felelőtlen terjesztése, szóbeszédek hangoztatása. Néha nem ártana hallgatni is, vagy legalább gondolkozni, olvasni, beszéd és írás előtt.  Ámen!

Ige

“Ő így válaszolt: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” (Mt 4,4)

Urunk megkísértésének történetében hangzik el ajkáról ez az első válasz. Ebből a történetből kitűnik, hogy a Sátán nagyon jól ismeri a Bibliát, az írott igét. Jézus igére Igével válaszol. Tehát a Szentírás ismerete még nem garancia semmire. Nem arra kell használni azt, hogy dobigálózzunk a morzsákkal. Sátáni módszer az ige beolvasása. Sokan ma is nem olvassák, hanem beolvassák a szót a másik embernek. Jézus ezzel szemben védelemre használja. Tehát meg is van az első üzenet: az Ige véd, védelmet nyújt. Úgy gondolom, hogy van mi ellen védekezni ma is, és olyan jó, hogy van mentsvárunk. Az Ige.

A kenyér emlékeztet arra, hogy többre van szükségünk. Van szükségünk lelki eledelre, ami a mennyből származik. És ez több a pusztában aláhulló mannánál is. Ha nem ezt esszük, akkor majd mással mérgeznek bennünket. Ahogy a tudatos táplálkozás testi egészségünket szolgálja, ugyanúgy a tudatos lelki táplálkozás pedig a bensőnket.

Olyan Igére van szükségünk, amely Isten szájából származik, mert ha nem, akkor az, vagy puszta szó, vagy, ahogy említettük, méreg. Barth Károly teológus sokat szólt az Ige hármas alakjáról: a testté lett-, az írott- és a hirdetett Igéről. A hirdetett Igével kerülünk kapcsolatba először, s ha a szállak visszavezetnek a testté lett Igéhez, akkor az az eredeti. Kevesebbel ne érjük be!

Az Igével élni kell. Nincs semmi értelme hallgatni, ha folyamatosan hallod, hogy ne félj, és te tovább félsz, azt hallod, ne aggódj, és te szétaggódod magad, azt hallod, szeress, és te továbbra is szeretetlen maradsz… Engedd, hogy formáljon az Ige, mert a Szentírás nemcsak informál, leginkább transzformál!

És két T. Az Ige tiszteletet és türelmet igényel. Ahogy tiszteletlenség az is, hogy beszélgetés és a testi kenyér közös fogyasztása közben például a telefonunkat elővesszük és kütyüzünk, úgy az Isten szavával szemben is szemtelenség az, ha nem figyelünk rá. A másik a türelem. Nem parancsolhatunk rá az Istenre, hogy most azonnal szóljon, mert mi most érünk rá. Tudom, hogy ezt megszoktuk a naponkénti kommunikációban, de nem sürgethetjük. Lehet, hogy most hallgat, de az azért van, hogy nyugodj le, csillapodj. Ő szólni fog, amikor és amit kell. Ámen!

Közösség

“Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal.” (1Jn 1,3)

Remélem, kellemes emlékeket idézek fel akkor, amikor a családi ebéd képéről szólok. Persze, tudom azt, hogy nincs mindenütt így, de a vágy mindenkiben ott van a jó, szeretetteljes közösség iránt. A kenyér jelképezi az Isten családjának a közösségét is. Az első keresztyének is összegyűltek az Úr napján, akár egy közös ebédre is, s ha nem is volt egy háromfogásos étkezés, meg tudták élni benne a közösségüket. Népünk, közösségeink történelmében teljesen egyértelmű volt az, ha akár örömünnepre (keresztelő, konfirmáció, esküvő), akár gyászra került sor, az érintett mellett ott volt a közösség, és az erőt adott neki. Legyen az lagzi vagy tor!

Ebben az időszakban (2020-ban a vírus évében) még olyat is hallott, hogy az ifjú pár hozzátartozói kifejezetten örültek is annak, hogy nem kellett megszervezzék a lagzit, a borítékot úgy is megkapták, legalább nem kellett annyi embert megetetni. Az amúgy is individualista, egocentrikus világunkba még pont egy ilyen antiszociális viselkedésre buzdító időszak hiányzott. Ebben az évben, a karanténkorszak idején, nekem nem a templom falai hiányoztak a legjobban, hanem a gyülekezet. És ha maszk alól most sem látom a mosolyt, de a csillogó szemeket igen. És ez máris jobb.

Pál apostol közösségre buzdít, hív, ez sem puszta beszéd. Él a köztudatban egy olyan mondás, hogy: magyar ember evés közben nem beszél. Szerintem ez helytelen. Legfeljebb a leves elfogyasztása közben érdemes óvatosnak lenni, de Isten őrizzen meg bennünket egy olyan közösségtől, ahol az asztalnál nem hangzik el egy szó sem!

A jó közösség jellemzői a szakemberek szerint: a helyes kommunikáció (jó, ha mindannyian a szeretet nyelvét beszéljük), a mások tisztelete (a telefont tehát ekkor sem babráljuk állandóan), annak a felismerése, hogy vannak aktívabb, és passzívabb tagok (azaz akár extravertált és introvertált személyiségek), fontos minden tag (ezt érezni és éreztetni kell!) és az is elengedhetetlen feltétel, hogy ne legyünk megosztók!

Mindez egy jó kampány- vagy propagandaszövegnek is elmenne, ha nem említeném a legfontosabbat, amit anyanyelvünk e szóba ki is fejez: közösség, közös ÉG. Addig ne számítsunk egységre, amig nem Isten lesz a középpontban. Ezért mondja Pál: „a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal.”

Történet szerint miután a tudósok kidolgozták az IQ tesztet, világszerte elkezdtek felméréseket végezni, hogy ki hogyan teljesít. A tesztet elvégezték gyerekeken, felnőtteken, szegényeken, gazdagokon, városiakon, vidékieken, stb. Volt olyan eset, amikor kifejezetten annak érdekében töltették ki a tesztet, hogy majd az összegzésnél megállapítsák, hogy a különböző embercsoportok hogyan teljesítenek. Amikor egy már-már kihalófélben lévő szűk indiáncsoportra került a sor, különös dolog történt. Ahogy kézhez kapták a tesztet, elkezdték egymást közt megbeszélni. Ekkor a felügyelő azonnal közbelépett: „A tesztet nem szabad egymással megbeszélni és senki nem segíthet a másiknak. Mindenki csak magára számíthat!” – harsogta fennhangon. Erre az indiánok nagyon dühösek lettek, és az egyikőjük felkiáltott: – Nem az a fontos, hogy én vagyok az okosabb vagy a testvérem! Csak az számít, hogy együtt mire vagyunk képesek! Együtt Istennel és embertársaimmal, testvéreimmel.

Megváltás

“Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem.” (Jn 6, 51)

Megváltásunk ott van mind a kenyér, mind a bor jegyében. Érdemes tehát a két szimbólumot együtt említeni itt is, de az sem baj, ha most csak az élő kenyérről szólunk.

János evangéliuma 6. fejezetét érdemes teljességében tekinteni, e hosszú fejezetben izgalmas események és beszédek találhatóak. Jézus kenyeret és halat ad mintegy 15000 embernek. A nép azonnal fellelkesedik, Jézus királlyá akarják tenni. Ilyen király kell nekik, aki ingyen ad kenyeret. A kampány idején kiosztott csülkös paszuly szerepe ugyanez. Persze a hála az teljesen hiányzik belőlük, újból Jézushoz jönnek, azzal az igénnyel, hogy ismért kérnek az ingyen kenyerekből, de Jézus az élő kenyérről szól.

Ép eszű ember nem kérdőjelezi meg a testi táplálék fontosságát. Ott van az Úri imádságban is az egyértelmű kérés: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.” Baj akkor van, amikor a lelki táplálék elé kerül a mi mindennapi kenyérharcunk és mindent képesek vagyunk odaadni érte. Ekkor jelentkezik életünkben a spirituális katasztrófa, amikor azért a kenyérért hazudunk, lopunk, csalunk, barátságokat, testvéri kapcsolatokat rúgunk fel, gyűlölködünk és mindent képesek lennénk eladni érte, még a saját anyánkat is… De miért is? Azért, amitől újra megéhezünk?

Sören Kiergegaard 19. századi dán teológus és filozófus mesélt el egyszer egy nagyon érdekes történetet. Vendégeskedett egy ismerősénél, aki szépen, jó házigazda módjára leültette őt a teraszra, és egy kis tányér édességgel kínálta őt meg. Közben egy darázs is megkívánta ezt, és szemtelenül elkezdte azt falni. Ez nagyon feldühitette a vendéget, fogta az éles kést, és kettévágta vele a darazsat. Ezután megdöbbentő látvány tárult elé. A félbevágott darázs mit sem zavartatva attól, hogy a hátsó fele hiányzik, tovább falatozott. A katasztrófát, csak akkor érzékelte, amikor el akart repülni. Vajon, nem éppen akkor fogják sokan életük legnagyobb katasztrófáját érzékelni, amikor szólni fog a trombita, és nem lesz „szárnyuk” felemeltetni? A másik, ami megdöbbentő volt a látványban az volt, hogy a darázs még mohóbban, még fürgébben táplálkozott ezután, mint aki eszik, de nem elégszik meg. Az emberek kapzsisága, mohósága ebben rejlik.

Szörnyű dolgokat élt át az emberiség a 20. században, a legembertelenebb körülményeket a lágerekben élték meg, sokszor árván maradt gyermekek is. Ezután a szörnyűség után árvaházban próbálták rehabilitálni ezeket a gyerekeket, s az egyik ilyen intézményben azt vették észre a vezetők, hogy ezek az árvák nem tudnak elaludni, egész éjjel sírnak, vigasz nélkül. A pszichológusnak érdekes ötlete támadt, kiadta az étkeztetőknek azt a parancsot, hogy ne csak a napi adagjukat adják oda ezeknek a gyermekeknek, hanem kézbesítsék a holnapi eledelt is. Ezt követően egész éjjel aludtak a gyerekek.  Aki az élet kenyeréből eszik, ami az örök élet, tudja, a jövője is biztosítva van, és ebben benne van a holnap is. Ezért fontos a Mi Atyánkot az elejétől kezdeni, mert aki tudja, hogy gondoskodó Atyja, Apukája van, az nem érezheti magát árvának egy percig sem.

Miért fontos, hogy élő ez a kenyér. Mert így lehetünk az élő egyház része. Van halott egyház is? A János evangéliuma 6. részében a Jézust kérdezők éppen egy ilyen halott közösség tagjai. Mi bizonyítja ezt? A legalizmusuk és a szenzacionalizmusuk.

Miben rejlik a törvényeskedésük? Abban, amit kérdeznek? Mennyibe kerül ez a kenyér? Nem tudják felfogni, hogy ez ajándék. Ma is sokan szlogenként emlegetik: semmi nincs ingyen, mindenért meg kell fizetni. Ajándékot is olyan kényelmetlenül fogadunk el, mert tudjuk, azt valamikor vissza kell adni. Lelki értelemben a mi megváltásunkat is valahogy mi meg szeretnénk fizetni, jó cselekedetekkel, böjttel…

Egyszer a kis srác sétált el Amerikában egy hatalmas Georg Washington szobor előtt. A téren ott állt egy katona, akihez érdeklődve fordult a gyerek: Mennyibe került ez a szobor? Ő meg szeretné venni. A katona visszakérdezett: mennyi pénzed van? A kölyök kihúzta magát: 10 cent – válaszolt. Három dolgot szeretnék kérdésedre válaszolni, mondta a katona: 1. Ez a pénz nem elég! 2. Ez a szobor nem eladó? 3. Mivel amerikai vagy, ez a szobor a tied. Akkor hadd mondjam én is: 1. Jó cselekedeteid nem fizető eszközök Isten előtt. 2. Éppen ezért ez nem eladó! 3. Ha az igaz hitben megegyező örök életre elválasztott sereg része vagy, a megváltás a tied. Igen. Ingyen. Kegyelemből. Cselekedeteid pedig hálateltek és nem izzadságszagúak lesznek.

A szenzációhajhászásunkról is kell egy kicsit szólnom, mert Jézus korában is a csodákra gerjedt fel a közönség, ma pedig ez a csúcsára ért. Sokszor a lelkész, vagy gyülekezetvezető azt sem tudja, hogy mit találjon már ki, hogy a közösséget odacsalja. De a mutatványok, a csodák is csak egy ideig fognak vonzani, aztán tovább állnak az emberek. Hidd el, a feltámadott, élő Jézus Krisztus az örömöd forrása, és az a legfontosabb, hogy ebből táplálkozz, és tudd a neved fel van írva a mennyben.

Ez a fejezed (Jn 6), érdekes, szólhatna a teljes csődről is. Mert külső szemmel az is. A rész elején hatalmas tömeg, Jézus a szupersztár. Aztán Jézus kemény beszédet tart, az emberek farolnak és lassan távoznak. Na, köszi, ez már nem kell! Marad a tizenkét tanítvány. Jézus tőlük megkérdezi: Ti is el akartok menni? Mire Péter válaszol: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad. És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje.” (Jn 6,68-69) Érdemes ezt a kérdést a „lekonfirmálóknak” is feltenni. De jó lenne, ha Péterekként válaszolnának egyre többen erre!

Örök élet, örök kenyér, elégedettség. Amikor te is elsétálsz majd a kenyér, vagy akár a kehely jelképe mellett, akár egy bevásárlóközpontban, vedd meg nyugodtan a testi kenyeret is, fogyasztd el hálával, de jusson eszedben: Jézus önmagát kínálja fel élő kenyérként. Élj vele! Érezd és lásd, hogy milyen jó az Úr! Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Szóljon hozzá