Kárpát-medencei imanap előkészítő konferencia Felvidéken

Deregnyő Református Tanulmányi Központja adott otthont szeptember 19-22 között az idei Kárpát-medencei imanap előkészítő konferenciának. Györky Szilvia, Nagy Zsuzsanna, Szabó Mirjam, Kraus Sarolta voltak a négynapos esemény szervezői, házigazda pedig Ft. Csoma László és felesége. Nagyon gazdag, változatos és tartalmas programot készítettek azok számára, akik Erdélyből, Királyhágómellékről, Vajdaságból, Horvátországból és az anyaországi egyházkerületekből: Tiszáninnen, Tiszántúl, Dunamellék és Dunántúl – érkeztek – tudtuk meg Ardai Erika lelkipásztortól.
Csütörtök este Györky Szilvia kerületi nőszövetségi elnöknő köszöntése után a Kincsem dicsőítő együttes ajándékozta meg énekeivel az ide érkező tanácskozó nőszövetségi tagokat. Pénteken először Zemplén templomába látogattak el, ahol Nt. Kendi Csaba, a Zempléni Egyházmegye esperese tartott áhítatot, majd a Megyeházban, a régészeti feltárások kiállítás mellett, Szpizsák István beszolgáló lelkipásztor beszélt Zemplén több ezer éves múltjáról. Innen útjukat Borsiba folytatták, a csodálatosan felújított Rákóczi kastélyba. Délután Tőketerebesre érkezve az Andrássy kastélyt látogatták meg, illetve a hatalmas kastély parkban lévő mauzóleumot. Este Nagykapos művelődési házában vettek részt a XIV. Lecsó fesztivál műsorán.
Szombaton is zsúfolt, de lélekemelő programokon vettek részt. Délelőtt Nt. Krausz Viktor, az Ungi Egyházmegye esperese áhítatát követően a Református Egyházi Alapiskola Vaján tanuló, illetve a nagykaposi Kiskakas óvoda gyermekei műsora után, Szabó Mirjam a Jó Pásztor anyaotthonról tartott beszámolót, az otthon vezetőjeként. Ezután Nagy Zsuzsanna történész felvidéki református asszonyokról tartott előadást. Hallhattak Sulyok Sára, Dobó István feleségéről, Nádasdy Ferencné ecsedi Báthori Erzsébetről, Andrássy Gyuláné Kendeffy Katinka grófnőről.  A délelőtt lezárásában Györky Szilvia nőszövetségi elnöknő bemutatta a Kárpát-medencei imanap füzetét. Délután Ft.Csoma László beszélt a deregnyői Lónyay család történetéről. Majd a Mustármag bábcsoport előadásában Gedeon történetének rendhagyó ,,focis” bemutatásán örvendeztünk. Ezt követően a Felvidéken is népszerű KOEN gyermek bibliahetes munkáról tartott beszámolót.
Kiss Otília Tinódi Lantos Sebestyén munkásságát mutatta be, majd Nt. Kiss Miklós ifjúsági előadó a FIRESZ tevékenységéről számolt be. Este a Lónyay kastélyban – amely ma iskolaként működik – a Kormorán együttes dalai simogatták lelkünket. Vasárnap a Királyhágómelléki nőszövetségi elnöknők, Egri Gergő lelkipásztor gyülekezeteiben szolgáltak: Ung-Mogyorós, Mokcsakerész és Iske. Nagykaposon, a gyülekezeti központban ért véget közös ebéddel a négynapos esemény.
,,Nagyon hálásan köszönjük a szervezők alaposan előkészített áldozatos munkáját. Isten áldja őket gazdagon!” – zárta beszámolóját Ardai Erika.

Vélemény, hozzászólás?