Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Jól szerepeltek a lázáriak

Jól szerepeltek a lázáriak

Forrás: Hirlap

A szakemberek részéről komoly dicséretet kapott a Lázári Református Egyházközség bábcsoportja az első alkalommal megtartott Királyhágómelléki Református Ifjúsági Színjátszócsoportok Találkozóján.
Elismerésben részesült a Nagyváradon megrendezett ifjúsági színjátszócsoport-seregszemlén a lázári fiatalok csoportja – számolt be róla Képíró Gyula, a gyülekezet lelkipásztora. A gyerekek A három fenyőfa legendája című norvég mese székely humorral és dalokkal gazdagított feldolgozását adták elő a Meleg Vilmos, Daróczi István, Rácz Mari, Varga Vilmos színművészek és Veres-Kovács Attila lelkipásztor alkotta zsűri előtt.
– A zsűri úgy döntött, hogy nem oszt ki helyezéseket, a résztvevő csoportok díszoklevelet kaptak. Ami figyelemreméltó, az az, hogy a szakemberek szerint messze szint felett teljesítettünk: elsősorban dramaturgiát és a tiszta magyar beszédet dicsérték az esetünkben – magyarázta el Képíró. A lázáriak két kolozsvári és a nagyvárad-velencei csoportokkal versengtek egy kategóriában.
A Lázári Református Egyházközség bábcsoportja öt évvel ezelőtt alakult, és az utóbbi időben egyre több megyebeli gyülekezetben fellépett a csapat, amelynek jelenlegi összetétele a következő: Szilágyi Anett, Szilágyi Tamás, Képíró Dorottya, Szabó Csenge, Báthori Boglárka, Szilágyi Orsolya, Gombos Vivien, Fenczák Boglárka, Veres Roland, Képíró Domokos, Hadházi Bence, Hadházi István, Lép Tamara, Lép Boglárka.
(fodor)