“Élt Úc földjén egy ember, akinek Jób volt a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő volt, és kerülte a rosszat. Hét fia és három leánya született. Hétezer juh, háromezer teve és ötszáz iga ökör és ötszáz szamár volt a jószága. Szolgája is igen sok volt, és ez a férfiú nagyobb volt kelet minden fiánál. Fiai eljártak egymáshoz, és vendégséget szereztek otthonukban, ki-ki a maga napján. Üzentek, és meghívták három húgukat is, hogy együtt egyenek és igyanak velük. Mikor pedig a vendégség napjai sorra lejártak, elküldött értük Jób, és megszentelte őket. Korán reggel fölkelt, és égőáldozatot mutatott be mindnyájuk száma szerint. Mert ezt mondta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben! Így tett Jób minden alkalommal.” (Jób 1,1-5)
Rengeteg érzés és gondolat kavargott bennem, amikor az elmúlt vasárnapi istentiszteletre készültem. A célom az lett volna, hogy Jób könyvéből válasszak Igeszakaszt, a jelen helyzetre. Meg is történt, sőt miután a gondolatok szép sorjába egymás után pappírra kerültek, neki is kezdtem, hogy megírjam a prédikációt. És itt jött az első nagy akadály. Istennek Szentlelke nem engedte ezt meg nekem. Eleinte nagyon is furcsálltam a dolgot: de hát Uram, kínlódtam az Igével, jegyzetem is megvan, úgy érzem, hogy a mindenkori emberhez szól, hát akkor miért nem Engeded meg, hogy a szavak mondatokat alkossanak, a mondatok pedig egy igehirdetést, mely reményem szerint sokak bátorításául fog szolgálni. Sehogy se ment az írás. Így mérgesen abba hagytam, eltaszítottam magamtól ezt a könyvet. De valami mégsem hagyott nyugodni. A napok folyamán többször is eszembe jutott Jób, s fogalmazódott meg bennem a kérdés: Mit akar az Úr Isten elérni ezzel az emberrel az én életemben? Az igazság az az, hogy most sem tudom konkrétan, de abban bízom, hogy a rendszeres olvasásával, és a tőlem telhető legjobb tudással, rálátással és magyarázással megkapom Istentől a választ. Így elsősorban magamban gondolkozom, és magamnak írok és csak Isten jóságában bízom, hogy te is kedves Testvérem kapsz az Úr Istentől minden napra lelki eledelt ezekből a gondolatokból. Tehát ez a háttere annak, amiért elkezdtem foglalkozni ezzel a bibliai személlyel.
Mindannyian kerülhetünk olyan helyzetbe, mint Jób, amikor saját világunk széthullani látszik, és nem értjük, hogyan történhet meg mindez velünk. Sőt mi több, Isten távolinak és némának tűnik sokak számára. Az ilyen válságos pillanatokban súlyos megpróbáltatáson megyünk keresztül. Mindenekelőtt azt kell megtapasztalnunk, hogy eddig nem volt korlátozva a mozgásterünk. Mehettünk ahova akartunk, természetesen, ha anyagi lehetőségeink voltak rá. De most egyhelyben kell üljünk, mint Jób, akinek a teste fekélyekkel lett tele. Aztán megvolt mindenünk: étel, ital, nem mintha ami a kamránkban van nem lenne sokunk számára elegendő, de most a vásárlás is korlátozva van. Tovább menve, gyermekeinket, vagy szüleinket bármikor meglátogathattuk, na de most maradjon mindenki otthon. (Itt jegyzem meg, most jövünk rá csak igazán arra, hogy milyen fontos számunkra egy egy drága személy.) Korlátozva vagyunk!
És itt kezdődik a mi személy életünk: mert ebben a korlátozottságban van időnk magunkkal foglalkozni, és remélhetőleg a Teremtő Úrral. Egy nagyon érdekez gondolatot olvastam az első fejezet első versével kapcsolatban, melyet most meg szeretnék veletek is osztani. Valahogy így hangzott: Ha Jób könyve rólad szólna, mi állna az első sorában? Élt …………..földjén egy…………. . …………..és……………. volt, ……………..az Istent, és …………..rosszat. Bármennyire is furcsa kérés ez most, de próbáljuk meg magunkat gondolatban oda írni, oda helyezni a pontok helyébe. Kezdem én: Élt Sándorhomok földjén egy ember, akinek Kovács Mátyás Péter volt a neve. Ez az ember… – és akkor itt meg is állnék, nem azért mert nem tudom, hogy milyen ember vagyok (bár lehet szubjektív is a vélemény és ezt csak sejtem), hanem azt szeretném, hogy amiket a Szentírás Jóbról mond, azokat sorra vegyük, és azt a kérdést tegyük fel magunk számára: Mennyire illik ez rám?
Istenhez való ragaszkodásáról négy fontos dolgot közöl az Ige: Először is a szövegben az áll, hogy feddhetetlen volt. Ez a szó nem feltétlenül jelenti azt, hogy bűntelen, amilyen Jézus volt. A kifejezés a teljesség, a hűség, az őszinteség gondolatát hordozza. Jób későbbi tapasztalataiból kitűnt, hogy nem ért még el jelleme végső tökéletességére. Hűséges, egyenes emberként ugyan, de még fejlődésben volt. Másodszor pedig azt olvassuk, hogy igaz. Ez a szó azt jelenti, hogy egyenes, egyenes (út), igazságos, igaz. Jób az élete alapján jó állampolgárként jellemezhető. Harmadszor megtudjuk, hogy istenfélő volt. Az Ószövetség az istenfélelmet a hűséges izraeliták fontos ismérveként tartja számon, de az Újszövetségben ezt a kifejezést használták olyan pogányokra vonatkozóan is, akik hűségesen szolgálták Izrael Istenét (lásd ApCsel 10:2, 22). Végül pedig Jób bűngyűlölő (kerülte a rosszat) volt. Maga az Úr is megerősítette Jóbnak ezt a jellemzését, amikor Sátánnal beszélt: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő, és bűngyűlölő (Jób 1:8).
Figyelembe véve nagyon felszínesen Jób Istenhez való ragaszkodásának a jegyeit, engedjétek meg, hogy a megkezdett mondat magamra vonatkoztatva folytassam. Ez az ember még mindig fejlődésben van. Minden nap újat és újat tapasztal, Isten és ember részéről egyaránt. Istenfélő, de nem fél az Atyától, mert tudja, az Úr mindent a javára fordít, és nagyon igyekszik a rosszat elkerülni, de van, amikor a Sátán csapdájába belesétál. És most próbáld meg TE kedves Testvérem. Kezd el a mondatot te és folytasd.
Erről az emberről megtudhatunk még három fontos dolgot: egyfelől azt, hogy kelet minden fiánál nagyobb volt és gazdagabb. Nem foglalkoztam azzal, hogy a felsorolt állatállományának az értékét átszámítsam a mostani pénzben mérhető értékre, de nagyon gazdag volt. Másfelől az is kiderül róla, hogy az igazi gazdagsága gyermekeiben teljesedett ki: hét fia és három lánya volt. Nagyon szerethette az Úrtól kapott áldásokat, mert harmadjára az derül ki az Igéből, hogy amikor ünnepelni gyűltek egybe a gyermekek, másnap Jób reggel égőáldozatot mutatott be mindnyájuk száma szerint, mert ha az Urat káromolták is szívükben, akkor vétkeik miatt kapjanak feloldozást. Gondolt gyermekei bűnére is.
Úgy vélnénk, hogy egy ilyen embernek a sorsában nem fog sohasem bekövetkezni nagy megpróbáltatás. De tévedünk! Ez az ember sokat kibírt, és mindvégig Isten igaz gyermeke maradt.
Megpróbáltatás! Szenvedés! Fájdalom! Betegség! Vírus! Halál! Gyász! Ezeket éli át Jób, de ezek azok a dolgok, melyeket a világ emberiségének is most tapasztalnia kell. Hogy meddig? Egyedül Isten a tudója ennek.
De a próbatételre, melyben már benne vagyunk, Jób Istenhez intézett szavai adjanak számunkra erőt és kitartást. Így fogalmaz az utolsó fejezetben: „Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki sem téríthet el attól, amit elgondoltál. Ki az, aki tudatlanságból elhomályosítja az örök rendet? Megvallom hát, hogy nem értettem, csodás dolgok ezek nekem, nem tudom fölfögni. Hallgass hát, kérlek, hadd beszéljek. Én kérdezlek, te pedig taníts engem! Eddig csak hallomásból tudtam felőled, de most saját szememmel látlak téged. Ezért hibáztatom magam, és megbánom bűneimet porban és hamuban.” (Jób. 42,2-6)
Az Istennel való személyes találkozás után Jób nem vonta többé kétségbe Isten igazságosságát. Amint meglátta Istent, nem volt több mondandója. Keveseknek adatott meg a történelem során, hogy közvetlenül, szemtől szembe találkozhassanak Istennel, de Jób könyve előrevetít egy napot, amikor sokkal hosszabb látogatást tesz majd Isten a földön. Jézusban Isten nem dicsőséges és hatalmas úrként, hanem szegénység és fájdalmak közepette jött az emberek közé. Jób az igazságtalanság legékesebb ószövetségi példája: egy igaz ember, aki súlyos szenvedésen ment keresztül. Az Újszövetségben Jézus az, aki tökéletes ember létére még Jóbnál is többet szenvedett. Ám végül mindkettejük sorsa jóra fordul.
Megpróbáltatás! Szenvedés! Fájdalom! Betegség! Vírus! Halál! Gyász! – az imént ezeket soroltam fel, de van még egy kifejezés, ami nagyon is ide kívánkozik: GYÓGYULÁS! Gyógyulás a bűnből, a vírusból. És hadd fejezzem be most így ezeket a gondolatokat: Ám végül MINDANNYIUNK sorsa jóra fordul Istenbe vetett hitünk által.
K.M.