„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat.” – (Lukács 10,27)
Ezt cselekedd és élsz!
Az irgalmas samaritánus történetében a tízparancsolatot két nagy parancsolatba foglaló summa hangzik el. Az egyik, a tízparancsolat Isten iránti első négy törvényét summázza, a másik az embertárs irányába kötelező hatot tömöríti.
Az Ószövetségben több helyen is utalás történik arra nézve, hogy mit kíván az Úr. Két ószövetségi hely említhető, amelyek legközelebb állnak ahhoz, ami az irgalmas samaritánus történetében Károli Gáspár fordításában szó szerint elhangzik.
- Mózes 5. 6,5 – „Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.”
- Mózes 3. 19,18 – „Szeressed felebarátodat, mint magadat.”
A kettő szerves egységben van. E két parancsolattól függ az egész törvény, ahogy azt a Heidelbergi Kátéban tanultuk. Az „egész” szón hangsúly van. Aki csak egy fikarcnyit nem tart be a törvényből, olyan, mint amikor a magasugró nem egészen, csak 99 százalékban ugorja át a magasságot…
A két nagy parancsolatban magasra tett lécet csak úgy lehet „átugrani”, ha egészen mélyre hajol az ember. Meghajol Isten előtt és lehajol a felebaráthoz.
Kálvin János a törvény hármas tisztét és ebből fakadó hasznát tárgyak által szemlélteti: tükör, zabla és ösztöke.
- A törvény, mint tükör megmutatja számunkra az igazságot, a jót, a helyest, ami kedves Istennek, másfelől szembesít a magunk gyarlóságával, bűnösségével. Rámutat ártó cselekedeteinkre és felszínre hozza eltitkolt gonosz kívánságainkat. A bűn ismerete tehát a törvény által van, amelyet Isten elénk tart, mint tükröt. (Róma 3,20) Kálvin szerint a törvény tükrében magát bűnösként megismerő ember, kegyelemért Krisztushoz menekül.
- A zabla egy fékező eszköz, amellyel megzabolázzák a fékevesztett jószágot. A törvény áthágása büntetést von maga után. A büntetéstől való félelem pedig fékező eszköz azok számára, akik féktelen életükkel minduntalan készek áthágni azt. Azok, akik nem ismerik fel gyarló mivoltukat és Isten törvénye ellenében cselekednek, azoknak a törvény fékező eszköz.
Akár tükörként akár zablaként, a törvény Krisztushoz vezérlő mester. (Gal. 3,24)
- Az ösztöke a nógatás, az ösztönzés eszköze, melyhez hasonlóan a törvény azokat ösztönzi, akik Krisztushoz menekültek és felismerték azt, hogy a szabadítás megelőzi a törvényt. (lásd az Egyiptomból való szabadulást). Akik a Szabadítót megismerik, azokra a törvény már nem nehezedik ítéletként, hanem ösztönző erőként hat azoknak betartására. A törvény cselekvése tehát (az Egyiptomból való szabadulás analógiájára hivatkozva) nem más, mint a szabadítás következménye.
Summázva Kálvin törvényre vonatkozó hármas tisztét, két haszonnal találkozunk. Az első a nevelő haszon (usus pedagogicus), amely két irányba mutat: egyfelől buzdít, másfelől elrettent. A törvény második haszna a Krisztusban újjászületettek életére vonatkozik, akiknek a törvény segít a bűn elleni harcban. (usus in renatis legis).
Az irgalmas samaritánus történetének lényege az, hogy miképpen ültetem át az elméleti tudásomat a gyakorlatba. A történet elején is és annak végén is Jézus ugyanazt mondja a törvénytudónak: -cselekedd, cselekedjél. Mégpedig szeretetből.
A szeretett tanítvány első levelében világossá teszi azt, hogy ki a szeretet: Az Isten szeretet. (1. János 4,8). Az egész teremtett világ ebből a szeretetből született és belőle, a kiapadhatatlan forrásból táplálkozik. Bármekkora az erőlködésünk, mi csak viszontszerethetjük Istent, mert ő előbb szeretett bennünket. (1. János 4,19) A két nagy parancsolat szeretetre történő buzdítása ebből a szeretetforrásból merít.
Ha még tömörebben kellene megfogalmazni a két nagy parancsolatot, akkor János első levelének 21. versét olvassuk: „Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy a ki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is.” Ily módon nyer bizonyítást a reformátori felismerés: Scriptura sui ipsius interpres, vagyis az Írás önmaga önmagát magyarázza. Ószövetségben, Jézus példázatában, János apostol első levelében Istent, mint szeretetet és szerető Istent ismerhetjük meg.
Az irgalmas samaritánus történetét olvasva, vizsgáljuk meg azt, hogy milyen a példázatbeli szeretet.
A szeretet nem válogat. A törvénytudók (korabeli jogtudorok) dilemmája az volt, hogy ki lehet az Isten szövetségének a tagja. Egyesek azt mondták, hogy csak azok, akik származásuk szerint zsidók. Mások úgy vélték, hogy azok is a szövetség tagjai, akik körülmetélkednek, ismét mások azt tartották, hogy akik a zsidók közt vannak, velük együtt élnek, mind a szövetség tagjai. Ezek a különböző vélemények gyakran zavart okoztak a kiválasztottság kérdésében. Talán ez is motiválhatta a törvénytudó kérdését, hogy akkor ki is a felebarát.
Jézus példázata nem véletlenül szól a samaritánusról. Ő ellenség volt a zsidók szemében. Jézus kitágítja a kört és elmegy az emberi kapcsolatok egymástól legtávolabb eső negatív széléig, az ellenségig. Ki a felebarát? Hát mindenki, még az ellenség is. A szeretet nem válogat.
A szeretet cselekvés. Egy ifjúsági ének így fogalmaz: „Szeretni nem csak szép szó, a szeretet élő való, mi Jézustól tudjuk mi az igaz szeretet, ki érettünk emberré született.” Isten teremtett mert szeretett, az Ige is testté, szeretetből lett. (János 3,16).
Megérteni mit jelent a cselekvő szeretet példákból lehet igazán. Jézus is példázatban érteti meg azt, hogy ki a felebarát.
Amikor már pár hete folyt a szomszédban a háború, tömegével érkeztek a menekültek. A keletről indulóknak azt tanácsolták, hogy Kárpátalját kerüljék el, mert ott ellenség lakik. Aztán amikor megérkeztek és azt tapasztalták, hogy ott nem azt kérdezik, hogy mi a vallásod, milyen nyelven beszélsz, ki volt az ősöd, hanem szállást adnak, élelmet az asztalra, meleget a szobába, akkor megértették azt, hogy sokan ugyan a befogadók közül magyarul beszélnek, de nem ellenségek. Baj-barátok, felebarátok.
A krisztusi szeretet minimuma egy falat kenyér az éhezőnek, egy korty víz a szomjazónak, befogadása a jövevénynek, felruházása a mezítelennek, ápolása a betegnek. (Máté 25,35-36) És mi erre a válasz? „Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.” (Máté 25,40) Ezért függ össze szorosan a két nagy parancsolat. Az Istent szeretni teljesen és a felebarátot egészen.
A krisztusi szeretet maximuma minden bizonnyal a legnagyobb. Az sem szavakban áll, hanem cselekvésben. Jézus ezt így tanítja: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. (János 15,13)
A számos megdöbbentő és elnémító eset közül hadd említsem Baradlay Jenő történetét, aki a név elírása következtében (Edmund/Ödön, Eugen/Jenő), a halálos ítéletre testvére helyett ment el és állt a kivégző osztag elé. (Jókai Mór: A kőszívű ember fiai)
A szeretet gyógyító erő. Az irgalmas samaritánus történetében megsebesítették és kifosztották, majd ott hagyták az embert félholtan. A latin ezt az utolsó szót félig élő-nek fordítja. (semivivus). Elgondolkodtató az, hogy egy-egy határesetben kit vagy mit látunk meg a másikban. A már félig halottat vagy a még félig élőt? Rálegyintő továbbállás-e vagy megmentő lehajolás a mozdulatunk? A samaritánus bekötözte a sebeket, olajat és bort öntött azokra, pénzt fizetett és ígért az ápolásért, a meggyógyulásért. A szeretet gyógyító erő. Akkor is, amikor lelki sebekről van szó, vagy talán leginkább akkor. A legjobb gyógyszer a konfliktusok kezelésére, az elromlott kapcsolatok helyreállítására, önmagunk gyógyulására.
Jézus Krisztus nem válogatott, amikor eljött értünk. Eljött mindenkiért. Meglátta a még félig élőt, a szeretet maximumát adta a keresztfán és egészen élővé gyógyított.
Törvénytudók vagyunk. Ismerjük a két nagy parancsolatot. Szeressük Istent és szeressük a felebarátot. S mivel a Jézusnak föltett kérdés az örök életről szólt: – Mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem? – halljuk meg Jézus válaszát, amely ma nekünk is szól: – Ezt cselekedd és élsz. Ámen!
dr. Higyed István Levente,
Mikola