Ifjúsági élet a Szatmári Református Egyházmegyében (2016-2022)

A Szatmári Református Egyházmegye ifjúságának életéről jelent meg könyv, ami az elmúlt hat év ifjúsági eseményeit öleli össze.

Rácz Ervin szigetlankai lelkipásztor, szerkesztő az előszóban az alábbi gondolatokkal ajánlja a könyvet: 2016-ban az a megtiszteltetés ért engem, hogy a Szatmári Református Egyházmegye ifjúsági előadója lettem. Felelősségteljes szolgálat, de hálás feladat ez, melyet örömmel végeztem, és ezután is fogok szolgálni a fiatalok felé, ameddig az Isten ad erőt rá. Olyan szolgálat ez, amelyben olyan ajándékokat lehet kapni, amit máshol nem. Elsősorban a fiatalok őszintesége ragadott meg engem, nem voltak maszkok: vagy elutasítás vagy odaadás. Két alapelvem volt: 1. Bűn a fiatalokat az evangéliummal untatni. – Nem az evangélium hirdetése bűn, hanem az untatás. Nem showműsort igényel ez az elv, hanem hitelességet. Szeretettel kell feléjük viszonyulni. Ez pedig sohasem unalmas. 2. A fiatalok az egyház jelene! – Nem csak a jövője. Ha nem a jelene, akkor a jövője sem lesz. Éppen ezért a szükségükre oda kell figyelni, nem az igényükre. Már most! Ebben a könyvben megpróbáltam csokorba szedni azokat a cikkeket, amelyek az egyházmegye ifjúságának életéről szólnak 2016 és 2022 között. Megtörténhet, hogy kimaradt egy-két esemény, ezért előre elnézést kérek. Nem volt szándékos, lehet, hogy elkerülték figyelmemet. Megköszönöm a munkatársaknak: lelkészeknek, teológusoknak, ifjaknak, hogy mellettem álltak ebben a feladatban. Isten adjon erőt nekik a továbbiakban is! – fagalmazta meg Rácz Ervin, aki a könyvet szerkesztette. A boritó Wagner Erik egyházkerületi sajtóügyi elóadó tanácsos érdeme, a szöveget tördelte Pop Titus teológiai hallgató.

A könyv kapható a Szatmár-szigetlankai református lelkészi hivatalban, szinte önköltségi áron: 40 lejért.

Vélemény, hozzászólás?