.

A Szatmári Református Egyházmegye Honlapja a Vavada online kaszinó támogatásával működik. A kaszinó nyereségének 5%-át a RO 86 OTPV-nek utalják át 280000383726 RO 01

.

Gyermeknapon ment férjhez Szigetlanka első megkereszteltje

1997. január 5-én tartotta az első istentiszteletét a Szatmár-szigetlankai református gyülekezet, a közösségi élet tehát ekkor indult el a Deák téri református templomban.

Nagyon sokan örültek, nagy volt a boldogság Szatmárnémeti református közösségében, hiszen gazdagodott az Anyaszentegyház egy új gyülekezettel. De talán ennék is jobban örült egy család: a szülők Sámi Zoltán és sz. Varga Annamária és a keresztszülők Varga István (jelenleg presbiter) és Koncz Edit, 1996. november 29-én született leányt, Sámi Zsuzsát tartották karjaikban, várva azt, hogy megkereszteljék a kisgyermeket. Tőkés László akkori püspök el is végezte a keresztelési szolgálatot, ezáltal Isten gyermeke lett Szigetlanka első babája.

Azóta sokminden lefolyt a Szamoson, a szigetlankai gyülekezet élete a legkevésbé se volt mondható unalmasnak és egyhangúnak. A közel három évtized sok áldást és megpróbáltatást is hozott. Közben felcseperedett a gyermek, növekedett Isten és emberek előtt való kedvességben, és a Szatmárnémeti Református Gimnázium közösségének is aktív tagja lett. Útja az egyetemi évekre Kolozsvárra vezetett, ahol aztán megismerkedett Geréd Imrével.

Idén gyermeknapon, azaz június elsején a Kolozsvári Szent Mihály templomban került sor a nagy eseményre: Geréd Imre és Sámi Zsuzsa házasságot kötöttek. Dr. Nóda Mózes szentszéki tanácsos egyetemi tanár római katolikus részről, Rácz Ervin Szatmár-szigetlankai lelkipásztor, generális direktor pedig református részről megkötöttnek nyilvánította a házasságot. Az Ige a János evangéliuma 2. részéből szólt, a kánai mennyegző történetéből, majd az Efézusi levélből: “Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek.” (Ef 4,26-26) és a Hóseás könyvéből: “Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat.” (Hós 2,21-22) Kívánunk sok sok áldást és boldogságot!

Vélemény, hozzászólás?