Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Fodor Lajos: Gyalogló esperes

Fodor Lajos: Gyalogló esperes

Nosztalgia a refszatmar.eu-val

Fiatal lelkész voltam Szilágykövesden. Papp László, akkori püspök büntetésből nevezett ki ebbe a kicsi szilágysági faluba. A gyülekezeti tagokkal és a hívekkel békességben éltünk, végeztem a reám bízott szolgálatot. Feleségem akkor Szatmáron dolgozott, ott biztos munkahelye volt, nem akarta feladni, maradt az ingázás a számomra. Anyósom szatmári házában laktunk. Elég korán rám szállt az akkori egyházi főhatóság, amiért nem laktam kint a gyülekezetben. Az igazgatótanácsban téma voltam, de érdekes, soha nem hívattak be, csak hírből hallottam, hogy újból tárgyaltak rólam.  Egy hétköznapon meg akart látogatni szolgálati helyemen a megyei vallásügyi inspektor is, nem talált a gyülekezetben. Bizonyára érdeklődött felőlem. Közben majdnem havonta kértem kihallgatást Nt. Orosz Árpád nagykárolyi esperestől, mindig üres gyülekezet felől érdeklődtem, friss házas lévén, szerettem volna feleségem mellett élni. Egyelőre nem volt üres parókia. Maradt a kétlaki életmód. Hamarosan megszületett első gyermekünk, István…

1976 tavaszán aztán meglendült valami: megürült Sándorhomok. Hírből hallottam a homokiakról, még szatmári segédlelkészségem idején úgy ívódtak be tudatomba, hogy nyakas emberek, nem hagyják, ami az övék, büszkék is, elég sok gondot okoztak a hetvenes években mind az esperesnek, mind az egyházkerületnek, a gyülekezeti tagok között sincs békesség. (Ennek ellenére annyira megkedveltük egymást, hogy 15 évig voltam ennek a hírből nyakas gyülekezetnek  a lelkipásztora). Üsse kő, vágjunk bele! Beadtam irataimat, megpályáztam a helyet. Miután megkaptam a nagykárolyi egyházmegye esperesének hivatalos levelét, amelyben megjelölte azt a vasárnapot, amelyen bemutatkozó szolgálatra rendel ki Sándorhomokra, szóban felkértem V.P. szilágysomylói esperest, hogy arra az egyetlen vasárnapra rendeljen ki Sziágykövesdre egy helyettesítő lelkészt, aki végezze el az ottani szolgálatot. Pali bácsi meglepődött, hirtelen csak annyit mondott: “Lajos, én megyek ki Kövesdre!”. Megígértem neki, hogy  vasárnap délelőtt a sarmasági állomáson valamilyen jármű fogja várni, ugyanis ennek hiányában nyolc kilómétert kellett gyalogolni dimbes-dombos úton. Még aznap levelet írtam az ottani gondnoknak, hogy intézkedjék, küldjön át vagy szekeret vagy autót Sarmaságra. Akkor még csak így tudtunk üzenni, levélben.
Nyugodtan bemutatkoztam Sándorhomokon, vártam az eredményt. A következő vasárnapon azzal fogadott a szilágykövesdi gondnok, hogy nagy baj történt tiszteletes úr: a postás csak hétfőn kézbesítette a levelet.

– És mit csinált az esperes? – kérdeztem.
– Időben megérkezett, megtartotta az istentiszteletet, nálunk megebédelt, jól elbeszélgettünk, de arra kért, fogadjak egy autót, az vigye el egészen Sziágysomlyóig, mert elfáradt. A költséget a tiszteletes úrnak kell kifizetnie.
Nagyon szégyelltem magam a történtek miatt. Már hétfőn Szilágysomlyón voltam, elmagyaráztam, hogyan történt minden. Pali bácsinak még nem múlt el a haragja, de aztán megbocsátott. Emlékszem, miután az egyházközség átadása után elbúcsúztunk egymástól az állomáson, halkan még annyit mondott: “Lajos, a kisfiút neveljétek fel együtt.”

Köszönöm neki.

Szóljon hozzá