Jársz úttalan utakon,
még te sem tudod, hol,
nincs csapás, sem irány,
iránytűd a magány.
Fák susognak feletted,
üzenik: társul szegődnek,
beszélgess velük.
Elmesélik, honnét jöttek,
hogyan táplálta őket
a bőséges avar.
Zivatar százszor tépte
leveleiket, ágaikat,
egymást védték
a szélben,
a tavaszi ébredésben
évente megújultak,
termést hoztak,
tudták így lesz a holnap.
Tisztul előtted az út,
látod, már van kiút:
a fák üzentek.