Húsz, húsz. Húsz éve nem konfirmált ennyi ifjú Szigetlankán. 9 lány és11 fiú azaz húsz ifjú tett bizonyságot Krisztus tudományában való jártasságáról a Deák téri református templomban.
“Vezess Jézusunk, s véled indulunk!” – énekelték bevonuláskor a dicséretet a konfirmandusok vasárnap délelőtt tele templomban. Rácz Ervin lelkipásztor megköszönte a szülőknek, keresztszülőknek, nagyszülőknek, hogy elvezették az ifjakat a konfirmációig, ahogy azt megígérték a keresztelésük idején.
Az Ige a Biblia utolsó könyvéből szólt kétszer is az istentiszteleten. Jelenések könyve első részének 8. verse alapján hangzott igehirdetés: “Én vagyok az Alfa és az Ómega, így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható” Isten a vagyok, és ez nem csak bemutatkozás, hanem üzenet, hogy ő velünk van. Az Ő léte hitünktől független, de jó, ha megismerjük és úgy élünk, hogy tudjuk, életünk eseményei mögött Isten ott van. Az alfa generáció (2010 után születettek) első konfirmandusainak különösen aktuális volt az üzenet: lehet, hogy sokan nem értik őket, de Jézus az alfa, azaz ő velük is tud azonosulni, Jézus őket is érti. A teremtő Isten gondolta ki őket is, egyedi és különleges alkotásai ők is. Isten azonban az Ómega is, a vele való találkozás előbb utóbb elkerülhetetlen, s fontos, hogy ne ismeretlenül álljunk meg majd előtte. Sok divatos és népszerű dolog elmúlik, de Ő volt van és lesz: a történelem Ura ma segít a mában élni és Ő a biztos pont az eljövendőben is. Ő Mindenható, azaz nem csak az időjárás Ura, nemcsak a baj esetén felkeresendő, hanem egészen személyes és minket érintő élethelyzeteinkre hatással van.
Kocsis Leila segédlelkész is a Jelenések könyvéből olvasott Igét: “Kitartó vagy, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál el. De az a panaszom ellened, hogy az első szeretetet elhagytad.” (Jel 2,3-4) Segédlelkésznő egy kancsó vízzel és két naranccsal illusztrálta, hogy milyen az, amikor Isten szeretetet körbevesz, az segít felülkerekedni a mélységeken: amely narancson rajta volt a héja, az fennmaradt a víz tetején, amelyiken nem az elsüllyedt. Ne hagyjuk el az első szeretetet!
Ezt követte húsz ifjú bizonyságtétele. Első körben kiskátés, második körben Heidelbergi kátés kérdések “zúdultak” a konfisok felé, azt követően bibliai aranymondások és énekek hangoztak bizonyságtételükként. “Újszövetséged elfogadom, magam egészen odaadom…” – énekelték egymás kezét megfogva, majd kettőnként, letérdelve kapták az áldást.
Igével köszöntött Csorvási Béla főgondok. A konfirmandusok nevében Farkas Maya Alexa mondott beszédet. Az ifjúság nevében Rácz Máté hívogatott az ifjúsági közösségbe.
Három testvérpár, szép és különleges csapat alkotta Szigetlankán az első alfa generáció konfirmandus közösséget: Anderco Anna, Ardelean Krisztofer Dominik, Balogh Cristian Róbert, Borbás Dóra, Borbás Júlia, Borz Hunor Witold, Borz Kinga Szabina, Csata Lara, Csorvási Jázmin Sára, Farkas Maya Alexa, Gál Noel, Kabos Dániel, Kis-Juhász Édua, Molnár Dávid, Nichita Olivér, Pop Máté Krisztián, Vaida Barbara, Vaida Dávid, Vincze Péter Mátyás és Virág Dániel. Isten áldja és vezesse őket!