Kezdőlap / Gondolatok / Elnomádosodunk, ünnepet rontunk – vagy méltóképpen ünnepelünk?

Elnomádosodunk, ünnepet rontunk – vagy méltóképpen ünnepelünk?

BOLDOG KARÁCSONYRA VÁRUNK – CAPRICCIOK 2016
TUD-E ÜNNEPELNI MÉG NÉPÜNK, A „KERESZTYÉN” MAGYARORSZÁG?!

k1Kortárs holland református gondolkodótól, van Tiltől származik a kifejezés: „nomádizálódó” korban élünk. A szuper Európa barbarizálódik, nomádizálódik. Azaz barbárrá, nomáddá lesz, visszamegy a betlehemi pásztorok előtti időbe – az információs társadalomból a kőbaltás korba – mentálisan, mindennapi magatartásformáiban. Érintkezési, viselkedési formáiban. Azaz csúcsteljesítményei árnyékában primitivizálódik: az élvezeti, fogyasztói, has-, és ösztönszintű vegetálás felé közelít nagy tömegekben. Már volt ilyen a történelemben, a keresztyénség előtti Római Birodalomban. Azaz vissza-romanizálódunk, a carpe diem, „az élvezd a napot!” alacsony létszintje felé tart korunk. Döbbenetes és elgondolkodtató megállapítás. A másik oldalon meg szintén kortársunk Németországból, a protestáns gondolkodó Timm az esztétikai örömök, a gyönyörködés irányába nyit, s a pogányosodás, nomádizálódás tendenciájával szemben azt mondja: kozmo-esztétikai élmények felé tartunk, pneumatikus, Lélek szerinti látásmódban, amikor elképesztően csodás színes felvételeket látunk más csillagrendszerekről, bolygókról, meg a mi élethordozó, az emberiség áldatlanságai ellenére is áldott kék planétánkról. Kétségtelen, nem kell Hollandiáig menni, hogy érzékeljük a durvulást, a nagyon közönséges emberi viszonyulások tucatját, amiben van részünk bőségesen a karácsony előtti tumultusokban. Már-már nemzeti méretű ünneprontás ez. Azon töprengek el ilyenkor, ha ilyen durván, egymást tiporva buszon, bevásárlóközpontban, autóúton „készülünk” az ünnepre, milyen is lesz akkor az ünnepe a mi népünknek? Három nap adásszünet? Vagy a hétközi durvaságok folytatódnak a fenyőfák, karácsonyfák előtt is? A belső romlást a külső csillogás nem változtatja meg. Tud-e ünnepelni még népünk? Ez ma a súlyos kérdés. Vagy belülről beszakadt lelkeket, tátongó ürességet viszünk a csicsás ünnepi kellékek közé? Egymásnak? Félve is teszem fel e kérdéseket. Legalább mi, akik még figyelünk az Ünnepszerzőre, az ajándékozó Istenre, az élő Ajándékra, aki azon az első karácsonyon az egész nép öröme lett, Dávid városában, és szerte a világon, ahová csak jó híre, evangéliuma eljutott? Gondolunk-e még a megszületett Üdvözítőre, Szabadítóra, Aki ilyen mindennapi durvaságainktól is képes megszabadítani? Hogy egy kicsit lélek szerint is, szavakban, gesztusokban, emberi érintkezéseinkben, beszélgetéseinkben, ajándékosztásunkban is ünnepibbé tehessük az ünnepet. Ez csak rajtunk múlik! Isten már mindent megtett azért, hogy öröm szülessen meg a világon az ünneplés óráiban, s az meg is maradjon bennünk. Krisztus-visszhangként, ünnepi szép emlékekként, megbékéltető meghittségre csendesítő, a hétköznapokra átmentett belső élményekként. Ezért írják, mondják még olyan sokan nálunk is a karácsonyi örömüzenetet, szól a capricciók sora… Itt, nálunk is. E sorozat fényvillanásaiban is. Méltóbb ünneplést, „keresztyén” Magyarország!

Írta: Dr. Békefy Lajos

ECSETTEL ÉNEKELT MAGNIFICAT – AFRIKÁBÓL
TUDJUNK HÁLÁT ADNI GYERMEKEINKÉRT ÉS EGYMÁSÉRT

magnificat-1Ennek a festménynek a címe: „Ima a gyermek fölött”. Olyan valamire figyelmeztet minket, európaiakat, magyarokat is, amiről nagyon-, de nagyon leszoktunk. Az imáról, imádságról gyermekinkért, gyermekeink fölött. Afrikából kell jöjjön a figyelmeztetés! De jön, mert Isten nem engedi, hogy tudatlanágban, lelketlenségben múljék el az idő, hanem azt akarja, hogy valami mással teljék meg. Nem engedi, hogy sötétben vesszünk el! A kép alkotója a születés csodájáért Istent magasztaló férfiembert, az apaság örömét, kegyelmét átélő férfit ábrázolja, a hála énekét  festői eszközzel megkomponálva. Mert nem természetes, ami kegyelem – az apaság, az anyaság, a gyermek nem csak úgy pottyan az égből a létbe. Ajándék mindhárom, mégpedig mennyei, isteni, nem természeti, égi ajándék. hiszen az anyaméh gyümölcse jutalom, az apaság, anyaság küldetés, isteni mandátum, a legmagasabb rendű és rangú megbízatása a múló és halandó embernek. Nem az arc a fontos, hanem az élmény: az Istenhez emelt imádkozó kéz, az egész ember imádságos akcióba mozdulása. Az imádkozó, hálaadó apaság rajzolódik ki előttünk. S mindez ragyogó, életmelengető sárgába, napfénybe, melegségbe komponálva. És kékbe helyezve, az ég, az isteni jelenlét színbeli kifejezésével. Mert az élet, a gyermek, az anyaság, az imádkozó, hálás apaság isteni ajándék. A kék szükségszerű háttere ennek a festménynek, magának az életnek. Isten nélkül semmi sincsen – élet sem. Jézusról mondja János evangélista: „Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága” (Ján 1,4). A születésnek, a folytatásnak is ez a kékség, az Isten a háttere, mélysége, hordozó dimenziója. Mielőtt egyénivé lesz, gyermekké egyediesül, Istenben hordozott valóság, ilyen egyetemes kékség az élet. A művész a zairei Mutan, aki hívő keresztyén. Akvarellel dolgozik leginkább, mint amivel ezt a képét is alkotta. Formavilága őrzi a bantu néger művészet jellegzetességeit. A kinshasai Katolikus Egyetemen ő festette meg az egyetemi templom nagy táblaképeit. E képen az okkersárga, a narancssárga, a barna és a kék színek harmóniája az örömnek a kifejezője. Melegség és oltalmazó szeretet árad a képről. Anya és újszülött gyermeke ovális vizuális egységet alkot, ami a termékenységet és az életet fejezi ki, mintegy stilizált anyaméh sejtetéseként.  A gyermek anyja emlői felé fordul, aki táplálja kicsinyét. Gyakori jelenet ez az afrikai istentiszteleteken is. Ezt is érzékelteti az égkék isteni színjelképe. Mintha Luther énekét visszhangozná az apa öröme: „Könyörülő Istenünk/Mily áldott csodát tett velünk…” (Dics 298,1 a református énekeskönyvben). Az apa boldogan emeli fel két kezét az ég felé, afrikai imádkozó testtartásban. Egész lényével imádkozik, egészen odaadja magát a magasztalás és a hála lelkületének. Ő a totális férfi Magnificat a 21. században. Ez az élet istentisztelete dramatizálva, liturgia vitae, az éle liturgiája, amiben az apa a liturgus „pap”. Ádventi és karácsonyi emberré teszi őt az öröm, az élet születése, az újszülött gyermek fölötti öröm. Mondhatjuk nyugodtan: Mária énekét jelenti meg ez az afrikai apa egész lényével, Isten iránti odaadásával. Legyen a bibliai Mária üzenete, a Magnificat, és az afrikai festő családi jelenetet, az élet továbbadását, Isten-, és élettiszteletét ábrázoló képe a „magnifikátos” apa látványával, s a meleg színekkel lelkünk ráhangolója és visszhangoztatója a karácsonyi szent Csodára, Jézus Krisztusra!  Magnificat anima mea Dominum! – Magasztalja lelkem az Urat! Férfiként és nőként, magyarként is szerte a Kárpát-medencében. Tudjuk 2016-ban is megköszönni az élet Urának, az élet teljességét hozó Jézusnak gyermekeinket, unokáinkat, apaságunkat, anyaságunkat. Legalább ilyenkor, karácsony szent ünnepén. És tudjunk imádkozni értük – legyen ez idei legszebb, belső és lélekbe, imába csomagolt ajándékunk!

Szóljon hozzá