Ezen a héten tartják az imahetet Dabolc református gyülekezetében. Hétfőtől szombatig 18 órától kezdődnek az istentiszteletek, a záró alkalom vasárnap 11 órától lesz.
Lapunk a hétfői alkalomba nyert betekintést, amikor Kovács Zsuzsanna pusztadaróci lelkipásztornő hirdette Isten Igéjét. Az Apostolok cselekedeteiről szóló könyv 27. részéből szólt a bátoritó üzenet. Az igehirdető felvázolta azt a valós helyzetet, amelyben Pál apostol és 275 útitársa voltak. Viharjainkban nekünk nem kell mindent kidobálni, az igazi kapaszkodót, Istent ragadjuk meg és ő sem hagy el bennünket.
Szilágyi István Róbert házigazda lelkész köszöntötte a gyülekezetet, majd elmondta, hogy a továbbiakban, hétfőn Kiss József pálfalvai-, szerdán Apjok Artur nagykolcsi-, csütörtökön Máthé Róbert vetési-, pénteken Dohi Arnold megválasztotti szamosdobi- és szombaton Versényi István szamosdarai- lelkipásztor érkezik a gyülekezetbe. A vasárnapi, záró alkalmat a helyi lelkipásztor tartja. Szeretettel várnak mindenkit.