Nagy örömmel vette kezdetét a Gyermek Bibliahét Patóházán, augusztus 14-én, hétfőn. Hithős Képző! – ez volt a hét mottója, melynek valódiságát minden gyermek megtapasztalhatta. Különböző bibliai szereplők életén keresztül bontakozott ki Isten terve hogyan válhat valaki hithőssé. Úgy, hogy egy megpróbáltatásban nem emberi reflex alapján szólal meg, vagy cselekszik, hanem Istenre tekintve Hitből – tudtuk […]
Kategória: vakációs bibliahét
Vakációs bibliahét Szamos-negyeden
Az idei esztendőben is megszervezték a vakációs bibliahetet a Szamos-negyedi Református Egyházközségben. A Bethlen Gábor téri református templomban augusztus 8-11 között, minden nap színes programokkal, testet és lelket felüdítő alkalmakkal várták a gyermekeket. Naponta mintegy 90 gyermek vett részt az idei evangelizációs alkalmakon. Bogya Kis Ferenc és Bogya Kis Mária lelkipásztorok vezetésével, valamint a gyülekezet […]
Vakációs bibliahét Kakszentmártonban
,,Te is lehetsz hős” címmel evangelizációs gyermekfoglalkozásokat tartottak a Kakszentmártoni Református Egyházközség templomában 2023. július 24-28. között. Naponta 12-15 gyermek jött el, és vettek részt együtt ezeken a szórakoztató hit-alkalmakon, számolt be lapunknak Kürti Tamás lelkipásztor. Ezen a héten nap, mint nap olyan bibliai személyekkel ismerkedtek meg, akiknek élete nem sokban különbözött a miénktől. Hétköznapi, […]
Vakációs Bibliahét Szatmárgörbeden
,,Te is lehetsz hős” címmel evangelizációs gyermekfoglalkozásokat tartottak a Szatmárgörbedi Református Egyházközség templomában 2023. július 24-28. között. Naponta 15-20 gyermek jött el, és vettek részt együtt ezeken a szórakoztató hit-alkalmakon, számolt be lapunknak Kürti Tamás lelkipásztor. Ezen a héten nap, mint nap olyan bibliai személyekkel ismerkedtek meg, akiknek élete nem sokban különbözött a miénktől. Hétköznapi, […]
Gyermekbibliahét és új igehirdetés-sorozat Szigetlankán
Velünk mindig történik valami – vallhatja a szigetlankai gyülekezet, de ez volt az idei gyermekbibliahét témája is. Közben új igehirdetés-sorozat indult a délelőtti istentiszteleteken, Pál apostol rómaiakhoz írott levelét kezdték el tanulmányozni. Örömmel és vágyakozással érkeztek a gyermekek az elmúlt héten, minden délelőtt a szigetlankai gyülekezet Emmaus Házába, hogy tanuljanak Illésről, Pál apostolról, Dánielről, […]
Gyermekbibliahét Nagykolcson
Augusztus 28-án az új kenyérért adtak hálát az úrvacsorával egybekötött délelőtti istentiszteleten a nagykolcsi gyülekezet tagjai. Az istentisztelet keretén belül a gyermekek rövid műsorára is sor került mely a gyermekbibiaheti alkalmakon tanultakat összegezte. Az igét Apjok Artúr lelkipásztor a bibliaolvasó kalauz által kijelölt igeszakasz 1 Kor.10, 1-13 alapján hírdette. “Az említett igeszakaszban Pál apostol arra […]
Áldásokban bővelkedő élet, újkenyér ünnepe és gyermekek szolgálata Erdődön
„És boldognak mondanak titeket mind a nemzetek; mert kívánatos földdé lesztek ti, azt mondja a Seregeknek Ura.” – szólt az igehirdetés újkenyér ünnepén Malakiás könyve 3. részének 12. verse alapján az erdődi református templomban. Kaszaniczki Csongor erdődi lelkipásztor prédikációjában elmondta: Azért örülök nagyon ennek az Igének, mert éppen a bővelkedő élet lehetőségeiről beszél. Hallgassuk csak […]
Kihagyhatatlan – Vakációs Bibliahét Batizon
„Kihagyhatatlan”, – talán így lehetne összefoglalni a gyermekek részéről a Vakációs Bibliahetet, amelyet az elmúlt hét folyamán is nagy örömmel tartották meg a batizi gyülekezetben. – tudtuk meg Dr. Király Lajos esperestől, batizi lelkipásztortól. „Velünk mindig történik valami!” – ez volt a hét mottója, melynek valódiságát a résztvevők is naponta megtapasztalhattak. A különböző bibliai szereplők […]
Vakációs gyermekbibliahét Patóházán
Nagy örömmel tartották meg a várva vár Bibliahét Patóházán, július 11-én, hétfőn, hiszen a járványhelyzet miatt az utóbbi időben nem lehetett megtartani ezt az értékes hetet a gyermekek számára. Velünk mindig történik valami! – ez volt a hét mottója, melynek valódiságát mi is megtapasztalhattuk. Különböző bibliai szereplők életén keresztül bontakozott ki Isten terve előttünk, aki […]
Gyermekbibliahét Egriben
Az Egri Református Egyházközség idén augusztus utolsó napjaiban tartotta meg a vakációs bibliahetet. Csodálatos alkalom volt gyermekeink számára, az hogy a Kerületünk által kibocsátott program segítségével, Jézus Krisztussal találkozhassanak. Naponta százan (gyerekek és segítők) együtt indultunk el a vakációs bibliahét programjainak a felfedezésében. 5 napon keresztül sikerült a gyerekeket elkalauzolni egy csodás túrára az ifisek, […]