Isten kegyelméből az idei esztendőben is megszervezték a Szamos-negyedi fiatalok a már hagyományossá vált IKE tábort augusztus 15-18 között. Keddtől-péntekig a parókia udvarán mintegy 25 ifjú kereste a közösséget Istennel és egymással. Az idei tábor vezérigéje: „Azért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az. A régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.” – (2Kor 5,17). Keddtől-péntekig […]
Kategória: Szamos-negyed
Vakációs bibliahét Szamos-negyeden
Az idei esztendőben is megszervezték a vakációs bibliahetet a Szamos-negyedi Református Egyházközségben. A Bethlen Gábor téri református templomban augusztus 8-11 között, minden nap színes programokkal, testet és lelket felüdítő alkalmakkal várták a gyermekeket. Naponta mintegy 90 gyermek vett részt az idei evangelizációs alkalmakon. Bogya Kis Ferenc és Bogya Kis Mária lelkipásztorok vezetésével, valamint a gyülekezet […]
Szamosnegyediek a hollandiai Scherpenzeelben
Június 29 – Július 4 között a Szatmárnémeti Szamos-negyedi gyülekezet egy csoportja látogatást tett a hollandiai Scherpenzeel testvérgyülekezetbe. A két gyülekezet között 28 éve áll fenn testvérkapcsolat, hála Bogya-Kis Ferenc és Mária lelkészházaspár áldozatos munkájának. Az alábbiakban Bogya-Kis Mária lelkipásztor beszámolóját olvashatják a Hollandiai látogatásról. ,,Hogy mindnyájan egyek legyenek – Samen bíj een!” – (János […]
Kövesd a Jézust! – konfirmáció Szamos-negyeden
A Szatmárnémeti Szamos-negyedi Református Egyházközségben, 33 ifjú tett vallást szent hitéről és fogadott hűséget Református Anyaszentegyházunknak a Bethlen Gábor téri református templomban. A vasárnap délelőtti istentiszteleten 20 leány és 13 fiú tett fogadalomtételt. A konfirmációi istentisztelet kezdetén a templom előtti térről vonultak be az ifjak Bogya-Kis Mária, Bogya-Kis Ferenc és Varga Tamás Sándor lelkipásztorok vezetésével. […]