A reggeli csendességben az első zsoltár, és minden hozzá köthető emlék – közeli és távoli múlt emlékei hirtelen előjöttek. A boldog teológiai évek, amikor még mindig zöldfülűként ültünk be az ószövetségi exegézisre, és hallgattuk az egy nyár alatt elfeledett héber szavak dallamát.
Az első zsoltár első szókapcsolata azóta is lelkemben él: ASRÉJ HÁIS, boldog az a férfi. Szenczi másként kezdi, ő azonnal sorolja, ki is a boldog ember, ám a Zsoltárok könyve ezzel kezdődik: Boldogság.
Mint régen a kapuk fölött, amikor fába vésték: Isten hozott, és ott volt a házigazdák neve, ott volt az évszám, ugyanígy jelenik meg a kapu-felirat a zsoltárok könyve elején: Boldog.
És ebben benne van minden. Aki kézbe veszi, és olvassa, ott látja maga előtt: ide Isten hozott. Ott találja a Házigazda nevét, és ott az évszám is: időtlenség. Mert nem csak sok ezer esztendővel ezelőtt, de ma is érvényes: „Aki nem jár hitlenek tanácsán, És meg nem áll a bűnösök útán, A csúfolóknak nem ül ő székében, De gyönyörködik az Úr törvényében, És arra gondja mind éjjel, mind nappal: Ez ily ember nagy boldog bizonnyal.”
Csak egy kérdés: ez jelenti ma a boldogságot?
Varga Botond