Nagytiszteletű Esperes Urak!
Nagytiszteletű Egyházmegyei Ifjúsági Előadók!
Nagytiszteletű Lelkipásztor Testvérek!
Igen tisztelt Vallástanárok és Vallástanárnők!
Egy év kihagyás után a koronavírus és a lezárások ellenére arra készülünk, hogy megszervezzük az Egyházkerületi Bibliaismereti Vetélkedőt december 4-én Nagykágyán délelőtt 10 órától. Reméljük, hogy a kései időpont járványügyi szempontból kedvezőbbnek bizonyul.
Az idei vetélkedő anyaga a Márk Evangéliuma.
Az idén is úgy tervezzük, hogy két szakaszban történik a megmérettetés.
Arra kérünk minden egyházmegyét, hogy szervezze meg a megyei szakaszt. Hogy milyen időpontban, és milyen tételsor alapján, az az egyes egyházmegyék saját döntése és szervezése. (Ha az időpont megegyezik az Érmelléki Egyházmegye időpontjával (november 27.), akkor kérésre elküldöm a mi tételsorunkat.)
A szatmári egyházmegyében az egyházmegyei szakasz november 27-én lesz Pusztadarócon, 16 órától. Jelentkezni legkésőbb november 23-ig lehetséges, Rácz Ervin egyházmegyei ifúsági előadónál.
A vetélkedő csapatok az előző évek mintájára mind a megyei, mind a kerületi szakaszon kérdésekre kell feleljenek, emellett igyekszünk egyéb, kreatív próbákkal is színesíteni a vetélkedőt. Az egyházkerületi szakaszra ebben az évben sem lesz kiegészítő anyag.
Fontos tudnivalók:
– A vetélkedő csapatok 4 tagúak lehetnek, és a gyülekezetük ifjúsági közösségét képviselik.
– Abban a gyülekezetben, amelyikben nincsen aktív ifjúsági csoport, csak az adott gyülekezet tagjai közül állíthatnak össze a csapatot.
– A csapatoknak nem lehet tagja az, akinek felsőfokú teológiai (pl. lelkész, teológus, vallástanár, diakónus) vagy egyéb kapcsolódó (pl. hebraisztika) végzettsége van, vagy ilyen képzésen vesz részt.
– A csapat tagjai konfirmált fiatalok lehetnek, vagy olyan 14. életévüket betöltött fiatalok, akik nem reformátusok, de a vetélkedőn képviselt református gyülekezet ifjúsági közösségének aktív tagjai.
– A kerületi szakaszra minden egyházmegye csak egy csapatot küldhet, kivéve a Szilágysomlyóit, melynek csapata a 2019-es vetélkedő első helyezettje, így Szilágyperecsen címvédőként biztos résztvevő, s mellettük még egy csapat kijuthat az illető egyházmegyéből.
– A felkészülést a 2014-es revideált új fordítású Biblia (RÚF) alapján, vagy az újonnan revideált Károli Biblia alapján kérjük.
Kérünk minden egyházmegyét, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy képviseltetni tudja magát az egyházkerületi szakaszon!
Áldott Bibliaolvasást, jó készülést kívánunk!
Testvéri szeretettel,
Jobb Domokos,
egyházkerületi ifjúsági előadó,
Bán Alpár
érmelléki ifjúsági előadó