A Református Gimnázium elsősei a hadadi Degenfeld kastélyban

A Református Gimnázium első osztályos diákjai, tanítójuk és a gyerekek szülei, közösségépítő kirándulást szerveztek október első hétvégéjén.  A kis csapat Hadadon a Degenfeld egyházi, oktatási és művelődési központban töltött el egy emlékezetes napot, ahol a szülők és gyermekek egyaránt felhőtlen órákat éltek meg együtt. A kastély kertjét kacagás, családias légkör és vidám hangulat töltötte be.

Szombat reggel, a megérkezés után, Ilonczai Zsombor iskolalelkész olvasott Igét, együtt imádkoztak az újjonan megalakuló közösségért, ezt követően pedig elfogyasztották az otthonról hozott finomságokat.

Mekker Melinda tanító néni, és Boros Imola iskolai tanácsadó vezetésével, ötletes játékok során ismerkedtek meg egymással gyermekek és szülők.  A cél természetesen az volt, hogy egy új közösség tagjai jobban megismerjék, s ezáltal közelebb kerüljenek egymáshoz.

Az anyukák, apukák és nagyszülők különféle tevékenységeken vehettek részt: ismerkedős-, taktikai-, és drámajátékok, staféták, színkirály katonái egyaránt nagy sikernek örvendtek a résztvevők körében.  A családoknak alkalmuk adódott komoly beszélgetések lefolytatására. A szülők elmondták, hogy milyen elvárással íratták gyermeküket a Református Gimnáziumba, milyen félemekkel érkeztek, milyen jó tulajdonságai vannak a gyermekeiknek, és milyen megerősítésekre van szükségük.

A szülők véleménye szerint több ilyen rendezvényre volna szükség, hiszen közösség megtartó ereje mindannyiunk kapaszkodója lehet a hétköznapokban.

Köszönettel:

A szülők

Vélemény, hozzászólás?