Tegnap a készülő szeretetotthon támogatására adott koncertet az Immánuel ének–zenekar.
Elek György, Friss Újság
Mária és József adventi történetét idézte Bogya–Kis Mária lelkipásztor a tegnap esti jótékonysági koncert előtti igehirdetésén. József számára nehéz volt elfogadni, hogy menyasszonya, Mária gyereket vár, de Isten angyala meggyőzte afelől, hogy Mária a próféták által megjövendölt Messiást hordozza szíve alatt, aki a Szent Lélektől fogantatott. Mária számára is az angyal vitte a hírt, hogy ő lesz a világ megváltójának az anyja. Az első karácsony óta minden évben nagy–nagy várakozás előzi meg Jézus születésének ünnepét. Örökös adventben élünk, de minden napunk karácsony lehet, ha szívünkbe tudjuk fogadni, ha belülről tudjuk kinyitni az ajtót a Megváltó előtt.
Szeretetotthon
Amikor Szatmárnémetiben a Szamos-negyedi Református Egyházközség megalakult, sokan féltek, nem tudtak hinni igazán abban, hogy ez a gyülekezet felépül. Azóta van temploma, parókiája, óvodája, most pedig készül a szeretetotthon, hogy abban otthonra találjanak az elesettek, akiket a gyülekezet által Isten befogad. Az épületet hazai és külföldi adományokból sikerült megvásárolni, már elkezdődött a berendezése, hogy mielőbb lakhatóvá váljék. Sokan még mindig kételkednek, hogy miként fog működni ez a szeretetotthon? Mi is úgy vívódunk, mint egykoron Mária és József, de számunkra is el kell érkezzen az angyal, és meg kell erősödjön a hitünk, hogy jót teszünk azzal, ha otthont adunk a rászorulóknak. A hitünk megerősítésében segített az Immánuel ének–zenekar csodálatos műsorával.