Kiskolcson Győrbíró Sándor lelkipásztor ezekkel a gondolatokkal indította március 15 reggelén a megemlékezést:
Szuhanics Albert: Azon a hajnalon… Azon a hajnalon valami feltámadt, kósza szél suttogott tavaszi imákat. Szabadság kapuja kitárult előttünk, hittük, hogy szolganép nem lesz már belőlünk! Azon a reggelen márciusi ifjak, szabadság mámoros poharából ittak. Hol nemzet, s a haza érdeke az első, örömkönnyet sírt a márciusi felhő. Azon a szép napon szorgos nyomdászkezek tizenkét pontot és Nemzeti dalt szedtek. Kiszabadult Táncsics, forrong a pesti nép, múzeum lépcsőjén zeng új, tüzes beszéd! Petőfi szavalja a Nemzeti dalát, küldöttség is indul, nem adjuk mi alább! Bécsnek büszke vára megremeg előttünk, halhatatlan hősök válnak ma belőlünk! Azon a szép napon megtörtént, mit vártunk, szabadság virága nyílott ki minálunk. illatát tavaszi szelek vitték messze, térben és időben távol… végtelenbe! Lobogjon a zászlónk, virítson kokárda, hadd legyen sorsunknak jobbra fordulása! Magyarok Istene, fohászunk hozzád száll, panaszos terhével, mint egy fáradt madár…
A szabadságharcok emlékére felállított kopjafa előtt is megemlékeztek, és koszorút helyeztek el: a megyei RMDSZ képviselői, a község polgármestere és képviselői, a “Szent István Kör” képviselői, a Szamoskrassói “Bem József” Gimnáziumi Iskola vezetői, Kiskolcs Református Ifjai és a gyülekezet. A fiatalok zászlókkal ajándékozták meg a megemlékezőket. A 200 darab Árpád sávos zászlót, és magyar zászlót ők készítették az ünnepi napon. Délután 19 órai kezdettel ünnepi istentiszteletre, ifjak műsorára és képekben kivetített előadásra került sor. Aki szívében hordozta a múlt szeretetét, az megtalálta a helyét a kisolcsi rendezvényeken. A Kiskolcsi közösséget összetartó gondolat: „De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.” (Zsidókhoz írt levél 10, 39)
