„Kiméne a magvető, hogy elvesse az ő magvát: és magvetés közben némely esék…” – (Lukács 8,5a)
A magban benne van az élet lehetősége, de ez kívülről még nem látszik, kívülről még élettelen tárgynak tűnik. Gondolj most, példának okáért, egy búzaszemre. Ha ránézel, és mondjuk nem tudod, hogy mi az, akkor mire gondolhatsz, mihez hasonlíthatod? Ugye nem tévedek, ha azt mondom, talán egy pici, barna kavicsra. Mindenesetre az egész nagyon élettelen valaminek tűnik, és mégsem az…
Sokmindennel vagyunk így az életben, hogy nem az, aminek látszik, aminek a lényege, igazi valója akkor derül ki, ha megfelelően viszonyulunk hozzá. Tehát ebben a folyamatban nekünk személyesen rendkívül fontos szerep jut. A magvetőre elengedhetetlenül szükség van ahhoz, hogy a magról kiderüljön mily hatalmas, semmihez sem fogható dolgokra képes. A magvető feladata az, hogy kezébe vegye a magot és a megfelelő helyre szórja, ahol megmutathatja, mire képes valójában.
Micsoda nagy kiváltság és ugyanakkor hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy Isten a magvető szerepét szánja nekünk! Úgy akarja elvetni a magot, terjeszteni az Igét, a benne rejlő szépet, jót, hasznosat, azt, ami előre visz, ami boldoggá tesz, ami megtart nem csupán ebben az életben, hanem ezután is, az örökkévalóságban, hogy ebben a méltóságot adó, nemes feladatra téged és engem akar felhasználni, az Ő munkatársává tenni.
A magvető mindig reménységgel vet, de van úgy, hogy a munkája nem látszik mindig eredményesnek. A mag ugyanis néha az útfélre, a kősziklára vagy éppenséggel a tövisek közé esik. Ilyenkor a magvető hiába várja a termést, és ez elkeserítheti, úgy érezheti, hiábavaló minden erőfeszítés, fáradság. Bizony ez a hit próbája, amelyet ha kiáll az ember, és továbbra is veti a magot rendületlenül, akkor az eljut végül a jó földbe is, és meghozza a várva várt „százannyi hasznot”(8.vers).
Isten mindig ad valamit magából neked, de nem azért, hogy megtartsd magadnak, hanem hogy add tovább másoknak is, mert így lesz a mag termést hozó, mind a te, mind a mások életében. Ámen.
Szilágyi Balázs,
Szatmár-Láncos