“Dávid ezzel a siratóénekkel siratta el Sault és fiát, Jónátánt, és meghagyta, hogy tanítsák meg Júda fiait is erre az íj-dalra, amely meg van írva a Jásár könyvében: Izráel ékessége elesett halmaidon! Jaj, hogy elhullottak a hősök! Ne mondjátok el Gátban, ne hirdessétek Askelón utcáin; ne örüljenek a filiszteusok lányai, ne vigadjanak a körülmetéletlenek lányai! Gilbóa hegyei, halottak mezeje! Ne hulljon rátok harmat, ne érjen titeket eső! Mert ott érte szégyen a hősök pajzsát, Saul pajzsát nem kenik többé olajjal. Sebesültek vérétől, hősök kövérjétől Jónátán íja nem rettent vissza, Saul kardja nem tért vissza dolgavégezetlen. Saul és Jónátán, kik egymást szerették, éltükben kedvelték, a halálban sem váltak el. Gyorsabbak voltak a sasoknál, erősebbek az oroszlánoknál. Izráel lányai! Sirassátok Sault, ki gyönyörű bíborba öltöztetett, ruhátokat arannyal ékesítette. Jaj, elestek hőseink a harcban! Jónátánt halmaidon sebezték halálra! Elszorul a szívem, testvérem, Jónátán, oly kedves voltál nekem! Csodásabb volt a szereteted a nők szerelménél. Jaj, elestek hőseink, elpusztultak a fegyverek!” (2Sám 1,17-27)
Mondhatni véget ért egy korszak, egy királyság, ami Isten áldásával indult, de az emberi akarat és elfordulás következtében tragikusan csődöt mondott. Ilyenkor az ellenfél örülhet, mondhatni nyugodt szívvel bonthatná a pezsgőt, de Dávid magatartása nem ezt diktálja. Csak reménységgel lehet tekinteni annak az embernek az uralkodása elé, aki legnagyobb ellensége halálhírét ilyen lélekkel tudja fogadni, hogy benne elfogadja az isteni akaratot, de legelőször a szánalom és gyász van benne, hiszen Izráel elveszíti első földi királyát, ugyanakkor a nép fontos ütközetben marad alul. Dávid igaz gyászát mutatja sirató éneke is, melyben Izráel virágának, ifjúságának a pusztulását siratja, -akárcsak később Jeremiás-, majd kifakad belőle az őszinteség is. Semmi olyanért nem dícséri Sault, ami hiányzott volna belőle, és ami gyászát hazuggá tenné. Felsorolja emberi értékeit: bátorságát, erejét, bőkezűségét. Dávid sokat szenvedett Saul miatt, de ezekről nem is beszél, hanem csak érdemeiről. Ezzel nemcsak nemesen, de bölcsen is cselekedett, hiszen Saul tisztelői közül is több ember jóindulatát nyerhette meg így, mintha ócsárolta volna elcsúszott elődjét. Különösen szépen beszél barátjáról, Jónátánról, akit testvérének nevez. A közösségért tenni akaró és Bibliát olvasó ember csak hasonló gondolkodással lehet igazi vezető vagy juthat előre. Sokan azonban az Istentől kapott előnnyel és hatalommal visszaélnek, úgy gondolják, hogy az ellenfél egyenesen ellenség, ezért pusztítani kell, meneszteni és rossz hírét terjeszteni. A mostani napokban sok ilyennel találkozunk, és kérdezhetnénk, hogy a vasárnapi helyhatósági választások után, hány “bölcs Dávid” fogja józanul irányítani a reá bízott közösségeket? Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek