„Őbenne van a mi bátorságunk…” (Ef 3,12a)
Eszembe jut a kissebbségi kereskedő kifogása, mely szerint, amikor egy vak lovat adott el a vevőnek, s az panaszkodva jött vissza, mert az mindennek neki ment: nem vak ez a ló, csak bátor.
Bátorság. Érdekes többlet, pozitiv megfogalmazása ez annak, amit eddig úgy hallottunk: ne félj, mert nem a félelemnek lelke a mienk. No, de mihez kellene bátorság ezekben a napokban? A teljesség igénye nélkül, néhány bátor lépést felsorolok. fontoljunk meg!
Bátorság kell ahhoz, hogy szembenézzünk magunkkal. Ha előjött néhány negativ tulajdonságunk, sokszor mondtuk azt: nem gondoltam, hogy erre képes vagyok. A szembenézéssel ezek a kellemetlen helyzetek megelőzhetőek.
Bátorság kell ahhoz, hogy felismerjem, mennyire elhanyagoltam eddig azt, akivel most akarva-akaratlanul be vagyok zárva. Hósszú, időigényes, de áldásos beszélgetések jöhetnek létre ezen bátor lépés után.
Bátorság kell ahhoz, hogy elinduljak egy teljesen másik úton. Feladni és kárnak itélni mindazt, amit eddig felépitettem, és kezdeni valami mást. Lehet, hogy ennek a megtervezésére ad nekünk időt az Isten.
Bátorság az is, ha veszünk egy nagy levegőt, és újult erővel folytatjuk utunkat, bátorság a kisértéseknek ellenállni, bátorság másképpen élni, mint a mainstream, bátorság… ez az időszak sok bátor embert szülhet.
No, de hol található ez a bátorság? Nem az edzőtermekben, bár oda is jó volna elmenni. Nem is egymásban, bár az is lehet egy kapocs. Nem is önmagunkban, ott legmélyebben. Hanem Krisztusban. Ez egy helymeghatározó. Bátran lépj be az ő erőterébe, s meglásd, lesz bátorságod! Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka