“Az Úrnak szüksége van reá.” (Lukács 19,34)
Ezekben a napokban, a krizís halállal fenyegető rohamos terjedésének idejében megsokasodtak az imádságok, az óvatossaág mellett az Isten segítségül hívása előtérbe került. A bajban, a megpróbáltatás idején szüksége van az embernek Istenre, elég sajnos, hogy csak ekkor. Úgy kezeljük sokszor Istent, mint egy eszközt, amelyet a mélyponton előveszünk könyörgéseink által. Kérjük, teljesítse elképzeléseinket, töltse be vágyainkat.
A halál felé közeledő Jézus igényét nyújtja be két meg nem nevezett tanítványa felé: Menjetek be a közeli faluba és mondjátok annak a bizonyos gazdának, hogy az Úrnak szüksége van egy szamárra, amelyen még senki nem ült. Annak ellenére, hogy a gazda neve is ismeretlen, mégis arra következtethetünk, hogy Jézus ismeri ezt az embert, de ezelőtt az ember előtt Jézus sem ismeretlen, hiszen azonnal rendelkezésére bocsátja a kért szamarat, hogy Jézus ennek hátán vonuljon be a szent városba. Egyetlen szóra cselekszik ez az ember, nem mérlegel, arra sem gondol, hogy vajon vissza kapja-e ezt a szamarat, ha az Úrnak van szüksége reá, akkor olyan természetes, bizonyára ennél még többet is megtenne.
A másik történet is ide kívánkozik: a bűnös nő áldozata, amikor nagyon drága kenettel keni meg Jézus lábait. A tanítványok kifogásolják ezt a “pazarlást”, de ő ezt mondja: “Az én temetésemre cselekedte ezt”. Itt is az Úrnak volt szüksége erre a kenetre, de ezt nem kérte, csak úgy kapta.
Közeledve a nagy áldozatos ünnep felé, mit tudunk mi adni a mi Istenünknek, Aki mindenét nekünk adta? Még egyszülöttjét is…
Gondolkozz másképp,
kérések helyett adj,
harag helyett megbocsáss,
ám lásd, Istennek is
igénye lehet feléd.
Ámen.
Fodor Lajos