„Így verte le Józsué az egész országot: a hegyvidéket és Délvidéket, a Sefélá – alföldet és a dombvidéket és azok valamennyi királyát. Senkit sem hagyott elmenekülni, hanem kiirtott minden élőt, ahogyan megparancsolta Izráel Istene, az Úr. Leverte őket Józsué Kádés-Barneától Gázáig és Gósen egész földjét Gibeónig. Mindezeket a királyokat és országukat egy hadjárattal foglalta el Józsué, mert Izráel Istene, az Úr harcolt Izráelért.”
Józsué: 10, 40-42
Teljes kijelölt rész: Józsué: 10, 28-43
Miközben a mára kijelölt részt olvassuk, az események forgataga szinte magával ragad, győzelemre győzelmet halmoz Izráel népe. Ha azonban az előző fejezeteket is olvastuk a Bibliaolvasó Kalauz szerint, azt is láthattuk, hogy ez a sok győzelem nem magától értetődő, és főleg nem a választott nép érdeme. Önmagukban csak menekülni tudnak, menteni a menthetőt, de mihelyt az Úr akarata szerint vívják a harcot, minden megváltozik, nem ők, hanem az ellenség pusztul és menekül.
A mára kijelölt rész egyik kulcsmondata: „ahogyan megparancsolta Izráel Istene az Úr”. Sokszor szeretnénk mi, hogy segítsen rajtunk az Isten, de úgy, ahogy mi akarjuk, ahogy mi elképzeljük. Az Úr Istent is a mi gondolataink szerint szeretnénk irányítani, mintha mi mindent jobban tudnánk, mint Ő. Alázatra és helyes önismeretre indít ez az Ige. Református himnuszunk így hangzik: „Tebenned bíztunk eleitől fogva”, de mi valahogy úgy értelmezzük ezt a gyakorlatban, hogy: „Magamban bíztam eleitől fogva”. Ha így harcolunk, ne számítsunk győzelemre. Nem lehet kétfelé sántikálni, nem lehet félig Istenre bízni életünket, félig pedig a magunk gazdagságára, vélt bölcsességére, erejére. Gondolkodjunk ma el azon, hogy fontos-e nekünk az Isten parancsa, rendelése, vagy azt mondván, hogy modern világot élünk, felülírjuk azokat. Vigyázzunk, ne járjunk úgy, mint Péter, aki a tengeren járva levette tekintetét Jézusról, de azonnal süllyedni kezdett.
A másik kulcsmondat, ami nagyon vigasztaló, így hangzik: „mert Izráel Istene, az Úr harcolt Izráelért.” Mióta Krisztus szenvedett, meghalt és feltámadott érettünk, már nemcsak Izráel népe mondhatja magát kiválasztottnak, hanem mi is, akik hiszünk Jézusban, mint Megváltónkban. Szabad ezt az Igét így is érteni: mert az én Istenem az Úr harcol értem. Sokszor kesergünk mi amiatt, hogy nincs emberünk, meg hogy teljesen egyedül maradtunk, de ma vegyük nagyon komolyan az Isten ígéretét, hogy harcainkban velünk van. A legvéresebb és legnehezebb csatát is végigharcolta értünk a Golgotán, s azóta az értünk való harc szüntelen folyik. Legyen hát bátorító énekünk szava: „Ne csüggedj el kicsiny sereg, bár egész föld tör ellened… Ő áll melléd, ha jön a vész, megtart, a harc bármily nehéz.” Ámen.
Nagy Róbert,
Apa