“A zsidók azonban nem hitték el róla, hogy vak volt és megjött a látása, amíg oda nem hívták a szüleit, és meg nem kérdezték tőlük: A ti fiatok ez, akiről azt állítjátok, hogy vakon született? Akkor hogyan lehetséges, hogy most lát? Szülei pedig így válaszoltak: Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és vakon született, de hogy most mi módon lát, azt nem tudjuk, és hogy ki nyitotta meg a szemét, azt sem tudjuk. Tőle kérdezzétek meg, nagykorú már, majd ő beszél önmagáról. Ezt azért mondták a szülei, mert féltek a zsidóktól, mivel a zsidók már megegyeztek abban, hogy ha valaki Krisztusnak vallja őt, azt ki kell zárni a zsinagógából. Ezért mondták a szülei: Nagykorú már, tőle kérdezzétek meg!” (János 9: 18-23)
Vannak helyzetek, csodák életünkben, amikor saját rokonaink vagy barátaink nem örülnek Isten nekünk adott áldásainak. Mit láthatunk barátunk arcán, amikor megmutatjuk újonnan vásárolt és külföldről behozott használt autónkat? Fordított helyzetben, mi jár a fejünkben, amikor végig vezet valaki új lakásának szobáin? Akármennyire leplezik mások vagy mi magunk a meglepetést, van egy olyan kölcsönös irigység, hogy nekem ez miért nem adatott, én ezzel miért nem rendelkezem…. A mai igénk folytatása egy nagy ajándékozásnak. Jézus meggyógyít egy vak embert, aki ezzel a csodával kapott valamit, amivel azelőtt nem rendelkezett. Elveszíteni a látást és azt visszakapni, olyan, mint amikor leég az ember háza és másnap valaki megjelenik azt mondván: „Ne aggódj, kapsz tőlem egy újat, egy még szebbet, mint a korábbi.” A farizeusok ezt az ajándékozást nagyon komolyan vették, mert őket elsősorban nem is a gyógyítás érdekli, hanem az, hogy mindez szombaton történt. Jézus szombaton készítette a sarat, megkente a vak szemét és ezzel munkát végzett. Jézus, mint a törvény Ura félreteszi az emberi előírásokat, hogy valóban az embereknek szolgáljon. A fiú szülei megerősítik a tényt: igen vak volt, most már lát, de nem tudják, hogy ki tette és hogyan, de a farizeusok igen. A bennük lévő irigység és rosszindulat azonban vakká teszi őket és azok is maradnak. Ettől a vakságtól óvjon meg bennünket Isten, örüljünk egymásnak, örüljünk Istentől kapott áldásainknak. Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek