“Mert az Úr szemei forognak az egész földön, hogy hatalmát megmutassa azokhoz, akik őhozzá teljes szívvel ragaszkodnak…” 2Krónika 16:9
Gyermekeim elkövetett csínytevésekor gyakran figyelmeztetem őket, hogy többé ilyet ne csináljanak, mert Isten mindezt látja és bizony nagyon haragszik érte! Ilyenkor azonnal válaszként érkezik a kérdés: Hogy látja Isten azt, amit mi teszünk? A gyermeki érdeklődés természetesen inkább a tárgyi ismeretek felől tájékozódik, mindezek bővítésében tudjuk, nagy szerepet játszik a látás, hallás vagy az érintés. Ők azt tartják valóságnak, amit maguk látnak vagy hallanak. A felnőtt keresztyén ember látása azonban egészen más. Nagyon jól tudja és minden nap érzékeli, hogy Isten szeme és látása az Ő jelenlétét, gondviselését és oltalmát, de ugyanakkor a mai Ige esetében az ő ítéletét is jelenti. Ezért fontos, hogy mi ne csak nézzünk, hanem lássunk is! Asa nem látta Isten hatalmát, nem is számolt vele, amikor szembe kellett kerülnie az ellenséggel. Más hatalomban, mondhatjuk egy földi erő “szemében” bízott, földi látásban, mely teljesen torz képet nyújtott számára. Pedig, ahogyan az előző igevers is tudósít, a próféta szavaiból kiderül, hogy korábban már volt alkalma megtapasztalni Isten erejét. Kezébe adta az ellenséget. De most mintha mindezt nem tudná elfogadni. Dáviddal ellentétben nem fordul önmagába, nem böjtől, nem könyörög és nem fordul Istenhez. Nem látja be, hogy mennyire elszakadt Istentől, hanem a bűnét felfedő prófétát börtönbe záratja, saját népe közül pedig sokakat megnyomorít. Ilyen helyzetben mi észrevesszük-e önmagunkat? Meglátjuk-e a bennünk uralkodó gonoszt? Hallgatunk az Úr mai prófétáira vagy a lelkiismeretünkre? Te vagy az az ember! Én hiszen, hogy Ő lát ma is téged! Isten pontosan tudja, hogy hol vagy. Tudja, hol voltál tegnap, és azt is hol kell lenned holnap. Lehet épp egy fán, mint Zákeus, vagy a vámszedő asztalnál, mint Lévi, de Ő ott is megáll és szemeivel meglát téged. Nem felejtetett el, nem vagy egyedül! Ámen
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek