„Csak amint kinek-kinek adta az Isten, amint kit-kit elhívott az Úr, úgy járjon. (…) Kiki amely hivatásban hívatott el, abban maradjon. (…) Kiki amiben elhívatott, atyámfiai, abban maradjon meg az Isten előtt.” 1Kor 7,17a.20.24.
„Nem találom a helyem..” – szoktuk mondani. De vajon miért nem találjuk?
Az ige szerint Isten elhívott mindannyiunkat az Úr Jézus Krisztusban, de elhívott egy adott feladatra. Ezt a feladatot pedig látnunk kell. Pál apostol arról beszél, hogy az élet minden helyzetében megtalálhatjuk helyünket, hiszen Isten éppen ott akar megáldani, ahol vagy. Abban az élethelyzetben kell gyümölcsöket teremni, amelyben éppen vagyunk. Talán nem kellemesek ezek az élethelyzetek, talán éppen nyomasztóak, de ezekben is lehet Isten szerint járni.
„Ki van jelölve a helyed.” Csak sajnos mi sokszor ezt nem vesszük észre, vagy csak nem akarjuk észrevenni. És ezért van az, hogy nem találjuk helyünket. Van, akit az Úr Isten lelkipásztornak hívott el. Van, akit presbiternek, van, aki szerető édesanyának, vagy felelős családapának. Vannak féltő nagyszülők, és játékos unokák. Mindannyiunknak meg van saját személyre szabott helyünk és szerepünk ebben a világban. Nem szabad megfutamodni. Ott kell megállni a helyünket, ahová az Isten rendelt.
„A szomszéd fűje mindig zöldebb.” Az a baj, hogy amíg csak a másét nézzük, nem leszünk megelégedve a magunkéval. Amíg mások élete után sóvárgunk, sosem lesz elég jó a magunké. Nem találjuk a helyünk, mert nem felel meg elvárásainknak. Pál apostol olyan élethelyzeteket említ, amelyben voltak akkor a korinthusiak. De a mi saját élethelyzetünk? Meg vagyunk vele elégedve?
Adjon az Isten megelégedett életet, hogy meglássuk helyünket ebben a világban, szerepünket az életben, személyre szabott feladatunkat. Ne futamodjunk meg előle, hanem örömmel és megelégedéssel vállaljuk, mert Isten adta. Csak így teljesül a káté mondata: „(…) hogy így mindenki az ő tisztét és hivatását oly örömmel és készséggel töltse be, mint az angyalok a mennyben.”
Kürti Tamás, Szatmárgörbed – Aranyosmeggyes