1Kor 9, 14, “Ekképpen rendelte az Úr is, hogy akik az evangyéliomot hirdetik, az evangyéliomból éljenek.”
Pál apostol biztatását halljuk, aki az igaz keresztyén élet jellemvonásait oly frappánsan foglalja össze a 9. rész 14 versében „akik az evangyéliomot hirdetik, az evangyéliomból éljenek.”
Az evangélium hirdetése kapcsán számunkra a cél személy csak a lelkipásztor lehet, aki Istentől nyert olyan felhatalmazást, hogy igéjét, akaratát tolmácsolja az emberi közösségek számára. S hajlamosak vagyunk az evangélium hirdetésének lehetőségét korlátozni, csupán a hivatalos szolga „munkakörébe” zárni.
Krisztus Urunk azt mondja, hogy az ő seregében mindenki evangélium hirdető, mindenkinek lehetősége van a szólásra, sőt kötelez is minket, „menjetek el és tegyetek tanítványokká minden népeket.”, és nem szűkíteni akar a lehetőségeken, hanem éppen bővíteni akarja azokat.
Minden szép és jó életünkben, ha ezeket elfogadjuk, s a Pásztor szavai szerint élünk, és evangéliumhirdetői feladatot is vállalunk. A probléma akkor jelentkezik, amikor az evangélium hirdető, az evangéliumból kell éljen.
A gond akkor van, amikor betegségemben, az életúton elraktározott reménységből kell éljek, vagy akkor amikor gyűlölködő életemben Krisztus szeretetéből kellene, hogy éljek, vagy talán akkor amikor a hitetlenségemben a Krisztus erős hitéből kellene táplálkozzak.
Az eredmény elszomorító és magáért beszél, de jó lehetőségünk van arra, hogy változtassunk életünkön, s kellő időben kezdjük meg lelki táplálkozásunkat úgy, hogy a mi a mi evangéliumi prédikálásunk által mind a saját mind felebarátunk élete evangéliumi legyen. Ámen.
Kiss József,
Szatmárpálfalva