Át-adás
A tanítványok pedig elhatározták, hogy a szerint, a mint kinek-kinek közöttük módjában áll, küldenek valamit segítségül a Júdeában lakozó atyafiaknak.
(ApCsel 11,29)
Antiókiában a gyülekezeti tagok nemcsak hallgató tagjai, de cselekvői is az Igének, ugyanis arról hallunk, hogy a gyülekezeti tagok adományt gyűjtenek a Júdeában lakó testvéreknek. (tudomásunk van Palesztinában lévő éhínségről Kr. u. 46-48 között). Eszünkbe juthat Jézus figyelmeztetése: „Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” Tehát nem csak az a fontos, hogy az ember cselekedjen, hanem az, hogy az Isten akaratát cselekedje. De mi az Isten akarata? – tehetjük fel a kérdést. Erre több helyről kapunk választ a Szentírásból: Isten akarata, hogy a bűnös ember megtérjen és éljen, hogy megszentelődjünk, hogy Őt hallgassuk, hogy egymást szeressük.
A fönti Igében az antióchiai gyülekezet, – melyet a páli misszió lelki bázisának is szoktunk nevezni, – úgy kereste Isten akaratát, hogy tettében embertársai felé fordult és segített. Sokszor várjuk el, hogy rajtunk segítsenek; panaszkodunk, hogy ez is, meg az is hiányzik életünkből. Nem azt vesszük észre, hogy Isten mit adott, hanem azt, hogy még mi hiányzik. Olyan ez, mint az Édenkertben élő első emberpár magatartása: mindenük megvolt, de mégis hiányzott valami az életükből: annak a bizonyos fának a gyümölcse.
Az ember sokszor elégedetlen, s úgy érzi, hogy akkor lenne boldog, ha kapna, ha segítenének rajta. Az igazi boldogság azonban ad, ajándékoz, megoszt, továbbadja azt, amit korábban Istentől kapott. Nem háláért ad, hanem hálából.
Néhány aktuális kérdés feléd: adsz-e Istennek egy napot a hétből, egy órát? Adsz-e elég időt önmagadból hitvesednek, gyermekednek, szüleidnek? Adsz-e időt az imádkozásra? Adsz-e időt az egyházadnak, a közösségnek, a közösségért? Adsz-e időt önmagadnak, hogy lásd: Isten a legtöbbet adta néked és érted. Mit adsz cserébe?
Ámen!
Király Lajos,
Batiz