„Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten; hanem minden nemzetben kedves ő előtte, aki őt féli és igazságot cselekszik.” (ApCsel 10,34b-35.)
Van úgy, hogy az ember a maga életét akkor tudja a legjobban értékelni, ha mintegy kívülről szemléli önnön életét. Ez biztosít egyfajta objektivitást és lehetőséget ad kívülről tekinteni önmagára. Ugyanez igaz az emberiség történelmére is. Az Úr Isten emberi történelmen és időn feletti: örökkévaló. Ebből a szempontból tekintve egyértelmű, hogy előtte semlegessé, elhanyagolhatóvá válik mindaz, ami számunkra, földi teremtményeknek fontos, az egymás megkülönböztetése úgy, hogy elhatároljuk magunkat egymástól. A kezdet kezdetén, az édeni állapotban egy emberpár volt, és ez azt jelenti, hogy mi mind testvérek vagyunk test szerint is. Rokonok. Milyen jólesően énekeljük melankolikus felhanggal: „s légyen testvére magyar a magyarnak.” De vajon el tudnánk-e mondani: légyen testvére magyar a románnak, magyar a cigánynak, stb.?!
Péterben ott élt az a fajta nemzeti öntudat, amely magát különbnek, tisztábbnak tartotta másoknál. Annyira igaz ez a zsidó nép életére nézve, hogy két külön szavuk is van a népre: ám (fonetikusan írva) a választott népre, és gój (a pogányokra, többi népekre). A történelem során sok ilyen megkülönböztetés történt, melynek szomorú végeredményét az elmúlt század is bizonyítja. De van valami, amiről nem volna szabad senkinek sem megfeledkezni: testvérek vagyunk testileg és lelkileg egyaránt. Testileg az őseredet vonalán, lelkileg pedig Isten kiválasztása alapján.
Jézus Krisztusban Isten minden embert kiválasztott (lásd textus). Jézus ezt mondja a Jó Pásztorról való példázatában: „Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor.” (Jn 10,16.) Máshol azt olvassuk: „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel. Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” (Gal 3,26-28.)
Nem személyválogató az Isten… de mi azok vagyunk. Pedig nem kellene, mert: „Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát?” (1Jn 4,20.) Az Isten Szentlelke megszégyeníti Pétert, de ugyanakkor megtanítja egy nagyon fontos dologra: nem ítélhetünk meg senkit sem, egy nép fiát sem, mert Isten egyedül az Ítélő Bíró. Mindannyian kegyelemből megváltott bűnösök vagyunk, de Isten gyermekeivé lehetünk a Jézus Krisztusban való igaz hit által. Ha pedig gyermekek, akkor egymásnak testvérei.
Magyar, román, lengyel, ukrán, stb… vagyok? Mindezek földiekben határozzák meg hovatartozásunkat, de nekünk nincsen itt maradandó városunk, Isten Országát keressük, a mennyei Jeruzsálemet. Az Isten Országa pedig közöttünk van, ott, ahol jelen van Krisztus is. Krisztus befogadta a vámszedőt, samaritánust, kananeust, rómait, pedig a zsidók gyűlölték őket. Vajon mi mit teszünk? Jézus példáját követjük, vagy más szavára hallgatunk?
Kürti Tamás,
Szatmárgörbed – Aranyosmeggyes