“Pál pedig monda: Én pedig benne is születtem.” Csel 22,28
Olvasásra: Csel 22,22-30
Lassan a Cselekedetek könyvének vége felé közeledve megállapíthatjuk, hogy Pál apostolnak sokszor volt szerencséje a rómaiakkal. Ez abban az időben, főleg egy hívő zsidó számára elképzelhetetlennek tűnt. Hogy egy római segítsen rajta? – na, az ki volt zárva.
Mintha csak a véletlenek sorozata futna egybe itt is, mintha csak annyi lenne a Pál szerencséje, hogy római polgár. De valóban ennyi lenne?
Hívő emberként tudnunk kell, látnunk kell, több van itt ennél. A teremtő isteni akarat “rendezte” úgy Saulus útját, hogy ne pénzen vegye az életét megmentő római polgárságot, de bele szülessen, megörökölje szüleitől.
De az életmentő pillanatok csak ennek köszönhetőek? Csak egy cím szabadítaná ki az apostolt a hóhér kezéből? A legnagyobb erő itt is a Krisztusé. Aki ilyen rómaiakat vezet Pál elé. És Aki apostolát olyan lélekkel áldotta meg, amely a rómaira is, nem csak, mint gyilkos hódítóra, de mint az ige számára meghódítandóra is tekinteni tud. Pál minden rómait úgy tekint – legyen az egyszerű ember, vagy százados – mint akinek Krisztusról kell bizonyságot tenni.
De Pál nem csak a római polgárságba, de Krisztusban is megszületett. Újjászületett. Sokszor úgy érezzük, elég, ha “beleszülettem” egy vallásba. Önmagában nem elég. Kapcsolódnia kell hozzá az újjászületésnek is. És akkor mi is elmondhatjuk: nem aranyon, vagy ezüstön vétettem meg, még csak nem is én fizettem ezért a polgárságért, hanem Krisztusom fizette meg helyettem.
Varga Botond,
Szatmár-Németi