“És megérkezének a Jézus testvérei és az ő anyja, és kívül megállva, beküldének hozzá, hivatván őt. Körülötte pedig sokaság ült; és mondának néki: Ímé a te anyád és a te testvéreid ott künn keresnek téged. Ő pedig felele nékik, mondván: Ki az én anyám vagy kik az én testvéreim? Azután elnézvén köröskörül a körülötte ülőkön, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim. Mert a ki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám.” (Márk. 3,31-35)
Az, hogy valakihez a vér köt, hatalmas dolog. A családi kötelék talán életünk legmeghatározóbb kapcsolatai, a legmélyebbek, a legtartósabbak, még a temetőkben fekvőkhöz is köt egy láthatatlan szál, még a meg nem születettekkel, is gondolunk. Most mikor a „család” fogalma vitatott (egyneműek házassága) bizonyos fórumokon, talán még fontosabb, hogy ne egyfajta individualista világképet keressünk, kövessünk, hanem a közösségeket próbáljuk megerősíteni s a közösségek között is a családot, ami a társadalom alapja, sejtje.
Ez az ige látszólag, arról beszél, hogy nem fontos a család…, pedig éppen azért áll előttünk, mert igen is fontos! Jézus korában, de keleten még ma is a legfontosabb a család. A Megváltó éppen ezt a helyzetet akarja más világításba tenni. Nem lehet az Istennél senki, semmi fontosabb. Ma ez emberek sorrendjében, a legelső helyen az ÉN, van minta a személyes névmás sorolásakor a nyelvtanban. A héber grammatika, az egyes szám harmadik személlyel kezdi, hím nemben Ő (mert az ÚR nem hölgy, mert az Atya, nem anya – most ezt a témát se szeretném kibontani).
Szerintem a fontos sorrend, Isten, haza, család… s csak azután jövök én. De a haza, nem földrajzi, történelmi, politikai meghatározás, hanem állampolgárai Isten országának, azaz Jézus olvasatában a tágabb család, fivérek és nővérek testvérek és anyák, azok akik cselekszik Isten akaratát. Légy a testvérem ki olvasod! Ámen.
Jobb Domokos,
Ombod