„A hétnek első napján pedig kora reggel…” Lk 24,1
Olvasásra: Lk 24,1-12
A húsvéti beszámoló ezzel az időmeghatározással kezdődik: a hétnek első napján. Lukácsnak mindig fontos az idői behatárolás. Ő még nem siet. Mindent pontosan és szépen elrendez. Mindennek helye van az életében.
A mi életünk rohan. Szaladunk, sietünk az autóval, nem veszünk észre semmit sem. Sem a hét első napját, a vasárnapot, sem a munkás hét első napját, a hétfőt nem szenteljük meg. Egybefolyik minden. Ma reggel Németiből az István-tér felé indultam, és a reggeli csúcsforgalomba, a zajba, a sietésbe belecsendült a toronyóra. Nyolcat ütött. És mindenki sietett, mert mindenki késésben volt. Mit teszünk mi a hét első – és második – napján: sietünk.
A galileai asszonyok, a Jézust követők teljesen máshová siettek a hét első napja reggelén: a sírhoz. Ők még nem tudták, de Jézushoz siettek. Fájdalmukkal, gyászukkal, megválaszolatlan kérdéseikkel ballagtak.
Ám ezzel a reggellel az életükben teljesen más időszámítás kezdődik: ez nem csak a hét első napja, de új életük első lépéseit is most teszik meg. Találkoznak az új élet örömhírével, és viszik is az evangéliumot: feltámadott az Úr!
Új hét, új nap, új élet, új küldetés: vidd a hírt!
Varga Botond,
Szatmár-Németi