“És odamenvén elkéri a Jézus testét.” ( Lukács 23: 52)
Szülő falumban, ha meghal valaki, úgynevezett “halottas embert” választanak, aki intézkedik a temetést illetően. Lehetőleg a rokonok közül kerül ki az illető, de nem közvetlen hozzátartozója az elhunytnak. Ezzel terhet vesznek le a gyászoló család válláról, könnyítenek a gyászon.
A halottak tisztességes eltemetéséről azoknak kell általában gondoskodni, akikhez a legközelebb állott. Az Isten mindig erőt ad, hogy a pillanatnyi zavar vagy pánik után tudjuk, hogy mi a dolgunk, milyen legyen a sorrend, hogy mindenek rendben, a végtisztességhez méltóan történjenek.
Az Isten Fia temetése felől arimáthiai József intézkedett. Egy olyan atyafi, akinek volt méltósága, de a szíve is a helyén volt előbb is: nem értett egyet tanácsbeli társaival, talán egyedül maradt véleményével, de vállalta meggyőződését, még annak árán is, hogy kizárják a tanácsból. Szeretetét, tiszteletét Jézus iránt akkor is megmutatja, amikor Jézus halott. Megmarad tanítványának, ahogy Máté evangélista írja felőle: “aki maga is tanítványa volt Jézusnak” (Máté 27:57) . A hivatalos tanítványok elbújnak, ő titokban követte az Isten Fiát, elismerte, hogy Benne az Isten országa jött el, holtában sem hagyja magára. Saját sírboltját ajánlja fel a holttestnek. Bátran odaáll Pilátus elé és elkéri a Jézus testét, gyolcsba göngyöli, és saját kezűleg elhelyezi a sírboltban a testet, Fájdalmas pillanat, eltűnik a holttest a zárókő mögött, ahogy fájó pillanatokat élnek át a gyászolók is, amikor a koporsót elborítja a föld.
De elhangzik mindig a feltámadás reménységet adó Igéje: “Halál, hol a te fullánkod, pokol, hol a te diadalmad?!” Hiszünk-e benne? Ámen.
Fodor Lajos
Halmi