Kezdőlap / Nincs kategorizálva / 2013. augusztus 25.

2013. augusztus 25.

„Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket, keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták út, miután feltámadt.” Márk: 16, 14

Elolvasni: Márk, 16: 14 – 20

A mai Ige üzenetével kapcsolatban, eljátszottam azzal a gondolattal, hogy milyen eredményt kapnánk akkor, ha egy vasárnap, a templomban ülők mindenikét hazugságvizsgáló gépre kötnénk és feltennénk nekik a kérdést: hiszed-e, hogy Jézus feltámadt a halálból, és ennek köszönhetően te is feltámadsz majd? Ahogy református népünket ismerem, sajnos szomorú lenne az eredmény.

A kérdés fontos, mert Pál azt írja az 1Kor. 15, 14-ben, hogy „Ha Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is!” Mivel ilyen súlya van a feltámadásba vetett hitnek, ezért dorgálja meg Jézus a tanítványokat. Nem hittek azoknak, akik a feltámadásról hírt adtak. Talán te is azt mondod testvérem, hogy jól tették, hiszen ma sem lehet mindenkinek mindent elhinni, sőt nem is szabad. De itt valójában nem a hírnököknek nem hittek, hanem magának Jézusnak. Hiszen Krisztus, keresztre feszítése előtt elmondta néhányszor, hogy neki sokat kell szenvednie, meg kell halnia, de három nap múlva fel fog támadni. Pétert magát is ezért fedte meg, Sátánnak nevezte, mert nem gondolt az Isten dolgaira. A tanítványoknak számolni kellett volna a napokat: egy, kettő, három – na ma lesz a nagy csoda, ma újból találkozhatunk a Mesterrel, mert megígérte. De a tanítványok nem ezt tették. E helyett kétségbeestek, reménytelenül néztek a jövendőbe, pedig Jézus jó előre megmondta. Sőt, hitetlenebbek és keményebb szívűek voltak, mint a főpapok, hiszen azok emlékeztek Jézus szavaira, ezért őriztették a sírt.

Az Ige ma komolyan figyelmeztet mindnyájunkat: nem elég az Igét csak hallgatni, azt meg kell őrízni és cselekedni kell. Nem attól vagyunk jó keresztyének, hogy templomba járunk, vagy Bibliát olvasunk, hanem attól, hogy amit hallunk és olvasunk, azt halálosan komolyan vesszük. A feltámadásba vetet hit nemcsak azt látja, amit az ember tehet, hanem azt is, hogy az Istennek minden lehetséges. Ez a hit megváltoztatja az élethez és a halálhoz való hozzáállásunkat, felülemel testi – lelki gyötrődéseinken, erőt ad reménytelenségben, megvigasztal a halál árnyékának völgyében. A feltámadott Krisztusban hívő ember nemcsak a földi jókat kéri és fogadja el, hanem egy életen keresztül készül örökségének átvételére, s a halál előtt biztos abban, hogy semmi különös dolog nem történik majd vele, hisz Isten csak átteszi őt egyik kezéből a másikba. Így érdemes élni és meghalni! Ne légy tehát hitetlen, hanem hívő! Ámen.

Nagy Róbert,

Apa

Szóljon hozzá