„Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk.” Csel 2,32
Olvasásra: Csel 2,29-36
Péter ott áll a többezres tömeg előtt, mögötte a tanítványok, és amikor az Úr Jézus feltámadásáról beszél, olvassuk ezt a verset: minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk. Mindnyájan hisznek, és készek megvallani hitüket. Csodálatra méltó ez a tanítványokban! Sokszor irigyeljük azokat, akik ilyen bizonyossággal állnak ki emberek elé, és beszélnek Urukról.
Pedig rögös volt a tanítványok útja, amíg ide megérkeztek, ezt sose feledjük el! Épp a Péteré, aki tagadott, akinek ez borzasztóan nyomta a szívét, és szüksége volt Krisztusa közelségére, lelkigondozására, hogy hinni tudjon, és hogy elinduljon az igehirdető útra.
Vagy Tamás. Ő is ott áll Péter mögött. Nem tudott olyan könnyen hinni, mint a többiek. Szüksége volt a megtapasztalásra, a fizikai közelségre, hogy elhiggye: Jézus valóban él.
És a megfutamodás, a szégyen alatt roskadozó tanítványok, akik gyávaságuk terhét hordták: mind-mind megtört életek, akiket Uruk újra talpra állított. Mert amikor a hitben erős tanítványok kiállnak bizonyságot tenni, nekünk ezeket az állandó küzdelmeket is meg kell látnunk az életükben. Azokat a küzdelmeket, amelyek ott vannak a mi lelkünkben is, és naponta viaskodunk velük.
De ha észrevesszük a békesség-hozó, megjelenő Krisztust, elcsendesül minden. És ebben a csendben erősödik a hitünk, annyira, hogy mi is hirdetni tudjuk. Hogy mi is tanúbizonyságai leszünk az Ő feltámadásának.
Varga Botond,
Szatmár-Németi