“És azért imádkozom, hogy a ti szeretetek még jobban bővölködjék ismeretben és minden értelmességben…”( Filippi 1:9).
Olvasandó Filippi 1: 1-11
Még friss az apostol szívében a Filippi-beli csoda: Isten angyala megszabadítja Silással együtt a rabságból, a börtönőr befogadja Krisztust. Mind a kellemetlen, mind a kellemes emlékek, tapasztalások sokáig bennünk élnek, ezeknek hatása alatt vagyunk napokig is, ezek határozzák meg hangulatunkat. Próbáljuk elhessegetni magunktól az élményeket, gondolatainkat más irányba terelni, érezzük, nehezen megy. Jó az, ha azoktól az élményektől nem is akarunk szabadulni, amelyek Istennel vagy Krisztussal kapcsolatosak. El kell mondani másoknak is, bizonyságot kell tenni Isten szabadító tetteiről, hogy mások is részesei tudjanak lenni ennek a szabadításnak, engedjék, hogy őket is magával ragadja Isten csoda tette.
A szeretet kiteljesedéséért sohasem lehet eleget imádkozni, mert a szeretet is meglanyhulhat, vagy nem tudjuk eléggé kimutatni sem Isten, sem egymás iránt. Azt mondják, a szerelmesek vagy a hitvestársak mindig elvárják egymástól, hogy szinte naponta megvallják szerelmüket választottjuknak, jól esik hallani ezt a szót, hogy “szeretlek”. Ez a megismételt vallomás megerősít az egymás iránti bizalomban is.
Ebben az Igében az apostol azt szeretné, hogy a hívek szeretete bővölködjék “ismeretben” és “értelmességben”.
1. A szeretetben legyen ismeret. Ismerjük meg közelről azt, akit szeretünk. Mindennapi példa: ismeretlenül ritkán szeretünk meg valakit, még akkor is, ha sokan azt vallják, hogy létezik szerelem első látásra. Fokról- fokra ismerjük meg, jobban mondva lépésről-lépésre ismerjük ki egymást, idő kell ahhoz, hogy megismerjünk valakit. Isten időt ad arra, hogy Krisztusban megismerhessük Őt. Minél közelebb kerülünk hozzá, annál inkább tudatosul bennünk, hogy Isten szeretete végtelen. Tudjam megmagyarázni, hogy miért szeretem az én Uramat és azt is, hogy miért szeretem az én felebarátomat.
2. A szeretetben legyen értelmesség. A szerelem a legtöbbször logikátlan, nem tudom megmagyarázni és nem is akarom, hogy miért éppen őt szeretem, egyszerűen csak annyit válaszolok, hogy “csakazért”. Emberileg azt sem tartjuk logikusnak, hogy Isten az ő egyszülött Fiát halálra adta érettünk, csakis a minket szeretéssel válik mindez érthetővé. Isten a bűnös embert jobban szereti, mint saját Fiát, lemond róla érettünk. Nem elegendő csupán érteni, hogy mi miért történt, meg kell becsülni, értékelni kell Isten hatalmas elhatározását: “megmentem az embert!”
A szeretet bővölködjék bennünk, késztessen hálára! Ámen.
Fodor Lajos
Halmi