Szombaton, gabonaföldeken ment át, és tanítványai kalászokat tépdestek, tenyerük között morzsolták és ették. A farizeusok közül némelyek megkérdezték: “Miért tesztek olyat, amit szombaton nem szabad?” Jézus így válaszolt nekik :…
… “Az Emberfia ura a szombatnak.” Lk. 6,1-3 és 5
Az ószövetség népének, legfontosabb ünnepe a „sabbat” volt, a szombatnap maga. Megemlékezz a nyugalom napjáról…, megszenteljed azt…, semmi dolgot ne tégy azon…, olvashatjuk a kőtáblák negyedik parancsolatán.
Isten, áldást akart adni, pihenésre, közösség építésre, Istenkeresésre alkalmas napot, a hét utolsó napját, hogy ne folyjon egybe az élet, hogy ki lehessen szállni a mókuskerékből.
A zsidók ahelyett, hogy örömmel éltek volna vele, teletűzdelték törvényekkel, s a felszabadulás helyett, az istentisztelet helyet, ami Isten célja volt, rémálom lett, rettegtek tőle, félelmek között töltötték, hogy nehogy megszegjenek valamit.
A törvények rossz értelmezése miatt, a jerikói úton, a pap, meg a lévita sorsára hagyta a megvert, kirabolt, félig holt embert, akit később az „irgalmas” szamaritánus megment. A szombat megtörését szintén senki nem vállalta volna, azért, hogy mások éhségét csillapítsa, fájdalmát enyhítse, de Jézus igen. Ő tudja, nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért.
Mi nem szombatnapot ünnepelünk, még akkor sem, ha a mai „modern” világban sok helyen már a szombat munkaszüneti nap, és azért nem a szombatot ünnepeljük, mert az újszövetség gyermekei vagyunk. A feltámadás napját, a hét első napját, az az a vasárnapot, az Úr napját szenteljük meg, hétről-hétre, mert az Emberfia (Jézus, aki meghalt és feltámadott) a mi Urunk is.
Ámen.
Jobb Domokos,
Ombod