“És alámenvén ővelük…”(Lukács 6: 17-a)
Egyik énekünk biztató szavai elevenednek fel bennem:
“Mindig velem, Uram, mindig velem,
Még ha nem láthat is gyarló szemem…”(461.számú ének)
A frissen megválasztott tanítványok abban a megtiszteltetésben részesülnek, hogy velük együtt megy Jézus alá. Egyrészt bemutatása is ez annak a kis csapatnak, amely együtt vándorol az Isten Fiával a küldetés szent feladatának teljesítésében. Ugyanakkor leckét is kap ez a csapat, hogyan kell tanítani, mit kell tenni a betegekkel. Mind a tanítványok részére, mind a “népnek nagy sokasága” részére hasznos ez a találkozás. Együtt Jézussal, az elhívóval, a kiválasztóval, a prófétával és az áldott orvossal egy személyben.
A Jézus-nélküliségnek olyan példái vannak, amelyek azt igazolják, hogy ez a csapat Jézus nélkül el kezd félni, bizonytalan lesz élete (lásd: az átkelés történetét, amikor Jézus ott aludt a hajóban-a nagypénteki eseményt, amikor mindenki menekült). Nemcsak a tanítványok életében van ez így: Isten Fia nélkül minden kilátástalanná, céltalanná válik.
Ő azt ígérte, hogy velünk marad a világ végezetéig. Ez ad nekünk biztonságot, szilárdságot, erőt. Utánunk is jön, mint a példázatbeli jó pásztor, hogy megkeressen és vissza vigyen. Ugyanakkor közösséget is vállal velünk, kivéve a bűnt. Helyettünk cselekszik, él, hal meg és támad fel. Ő hordoz gondolatában, szívében.
Te mennyire vállalsz közösséget Vele? Ámen.
Fodor Lajos
Halmi