2012. május 31.

Bibliaolvasás: Józs 8 rész

A 8. rész teljes egészében Ai városának az elfoglalásáról szól. Az Úr utasítja Józsuét, a hadi cselekmények előkészületeire és a pontos haditerv végrehajtására. Nem marad el a biztatás és az ígéret sem: Ne félj és ne rettegj!  Az Úr jelenléte erőt ad Józsuénak, s parancsa követése kulcs a sikerhez és a győzelemhez. De elég csak ennyi? Van itt más is!
Józsué feltétel nélkül hisz az Úrban, bízik benne, nem vitatja a döntéseket, határozatokat. Maga akaratát teljesen félreteszi, mert tudja az Isten vele és mellette is küzd. A mai kor embere sokszor nem képes ilyen alázatra, vagy arra, hogy kérje az Isten segítségét, imádságban Hozzá forduljon tanácsért, s alávesse magát az Úr akaratának. Sok döntés születik meg erőből, dühből, dacból, haragból, sértettségből, vélt vagy valós emberi bölcsességből. Józsué tudott az Úrra hallgatni, ha kell várni, ha kell cselekedni. De mindig az Isten parancsát, törvényét követve. Ez jellemezte őt már ifjú korában és mikor átvette a nép vezetését, hasonlóképpen élt. Volt türelme kivárni az Úr szabadítását, hiszen e történetből  is kiviláglik: csapdát állítanak a város fegyverforgatói számára s mindenki tudja a feladatát, senki nem cselekszik türelmetlenül vagy önfejűen. Az ütközet végeztével Józsué ismét diadalt arat, akárcsak Jerikóban. Isten második ígéretét is megtartja: részt ad a javakból a neki engedelmeskedőknek. A hadizsákmányból is részelteti őket, majd az áldásából és a törvény újbóli megismeréséből, annak felolvasása által. Mindenki kap, az asszonyok és a gyermekek is részesülnek Isten kiterjesztett kegyelméből és annak kézzelfogható javaiból is. A sok harc közepette és véres leszámolások között e 8. részben, ez a mai üzenet: hit és engedelmesség, mely Isten támogatásával nyer jutalmat a mindenkori ember életében.
Ámen
Balla Gábor
Nagykolcs

 

 

Vélemény, hozzászólás?