Olvassuk: Mt. 9,9-17
„Jézus pedig ezt hallván, monda nékik: Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek.”
(12. vers)
A farizeusi vakság szindrómája ma is fellelhető keresztyén közösségeinkben. Csak távolra lát az ilyen ember és hajlandó, még önmagát is becsapva, azt hinni, hogy a „legkeresztyénibb” mindennapokat éli.
Ha úgy érezzük, hogy egészséges a szervezetünk és különösebb lelki problémánk sincs, akkor az orvost egy olyan embernek tartjuk, akinek elismerjük tudását és képességét, de nem megyünk hozzá, hogy megvizsgáljon, mert mi egészségesek vagyunk. De biztos, hogy a kis szálka, ami az ujjunkba szúródott és észre sem vesszük, nem fog gyulladást okozni? Biztos, hogy makkegészségesek vagyunk? Ha elmennénk vizsgálatra, egy klinikára, meglepődnénk, hogy mennyi mindenről nem tudunk, ami egészségünket érinti.
Jézus a hozzá menő és csak a mások bűneit látó farizeusoknak mondja, amit ebben az igeversben olvasunk. Nem azt mondja, mert nem is mondhatja, hogy nektek, farizeusoknak nincs szükségetek Rám, de a vámszedőknek és egyéb bűnösöknek igen, azért ülök közéjük. Megpróbálja elgondolkodtatni a bölcsességük és igaz hitük magabiztosságában fürdő farizeusokat, hogy nem lenne jobb nekik is leülni Jézushoz és a többiekhez, akiktől egyáltalán nem különböznek? Tudják, hogy nem különböznek, hiszen amikor a házasságtörő nőt akarják megkövezni és Jézus azt mondja: „Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ.” (Jn. 8,7), szó nélkül elkullognak. Valami mégis visszatartja, őket, hogy leüljenek és krisztusi vizsgálat alá kerüljenek. Holnap is rendel az Orvos. Elmész-e, leülsz-e Vele az Ige asztala mellé, hogy megvizsgáljon vagy a farizeusi távolságot megtartod? Léviből tanítvány lett, a farizeusok ma is várják Azt, aki megnyitja a vakok szemét (Ézs. 42,7)! Ámen.
Simon Attila,
Tamásváralja