Kezdőlap / Napi Ige / 2012. február 5.

2012. február 5.

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” Mt. 11, 28-30

Olvasandó: Mt. 11, 20-30

Nyolcadikos koromban tanultam meg egy dalt, melyet sokan ismernek az olvasók közül is: „Nem születtem varázslónak, csodát tenni nem tudok, s azt is észrevehetnéd, hogy a jó tündér sem én vagyok…” Mi mentegetőzünk, hogy nem vagyunk varázslók, de az Isten is ezt teszi, pedig mi azt szeretnénk, hogy az legyen. Csak egy csettintés, csak egy imádság, és máris minden a kívánságunk szerint kell hogy alakuljon.

Jézus valóban hívja a megfáradtakat és megterhelteket, de nem azért, hogy varázslást hajtson végre rajtuk, hanem azért, hogy velük együtt haladjon és tanítson. Különös ez az Ige. Ha nem értjük a mondanivalóját, akkor félre is magyarázhatjuk, hisz furcsa, hogy épp a megfáradtaknak és megterhelteknek kínál igát. Hát nincs nekik elég terhük, még a Jézusét is vegyék fel?! Nem önzőség ez?! Hol van itt a Jézus szeretete és alázata? Ott, hogy megvizsgáljuk milyen is az az iga, amit kínál. Az iga nem más, mint egy erőátviteli szerkezet, nagy súly elhordozását teszi lehetővé. Nem vág, nem töri fel a testet. Jézus itt páros igáról beszél. Azt az igát ajánlja, amelyik az övé, de amit miattunk vett fel. Ebbe a kettős igába hív, hogy tanuljunk tőle, nézzük, hogyan teszi a lábait, hogyan halad előre, s miközben ezt teszi szelíd és alázatos lelkű marad. Pedig valójában a mi terhünket cipeli, mégsem kiált, mégsem lármáz. Számunkra idegen ez az érzés, úgy, ahogy József Attila fogalmaz versében:

„Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ,

Szorítja, összefogja egyik dolog a másikát,

s így mindenik determinált.

Így él gazdag is szegény is, így szenvedünk te is meg én is,

S jó ha az ember haragja nem magát harapja, hanem valaki mást.”

Így viszonyul az az ember a teherhez, aki egyedül viseli azt. Lázadozik, esetleg mást bánt. Aki a Jézus igájában van, az egyszer csak azt érzi, hogy szinte már nem is kell húzzon, nem kell erőlködjön az előrehaladásért, mert viszi őt igástól, terhestől, mindenestől Jézus. Drága testvérem, kívánom, hogy legyen bátorságod így haladni Jézussal az úton és megtapasztalod, hogy igátok boldogító és terhetek könnyű lesz. Ámen.

Nagy Róbert,

Apa

 

Szóljon hozzá