Galáciabeliekhez írt levél 2: 15-21
„Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.”
(20)
I.
Bűnbánattal kell beismernünk, mindannyiunk elszomorító negatív jellemvonása az önzés. Az a fontos, ami nekem jó! Ezt az érzést csak erősíti a bennünket körülfogó világ, mely el akarja hitetni, hogy csak magadra, tehetségedre, erődre számíthatsz és senki másra. Ezért fölösleges másokkal, vagy akár Istennel törődnöd, élj úgy, hogy valósítsd meg önmagad, élj a magad kedve és akarata szerint. Ne mondj le semmiről, ami neked örömet okoz, tégy meg mindent, amihez csak kedved van, az élet a tied.
Jézus Krisztus viszont arról beszél, hogy aki Őt akarja követni az tagadja meg magát. Önmagunk megtagadása nem egy korlátolt aszkéta életet jelent, mert aki elveszíti életét Krisztusért és az Evangéliumért, tulajdonképpen megtalálja azt. Mai igénk is erre biztat. Ne akarj saját életed önző ura lenni, hanem mondd ki Pállal együtt. Élek többé nem én, vagyis lemondok isten akaratával ellenkező terveimről, vágyaimról, érzéseimről.
II.
Az önmagát megtagadó, életét Krisztusért elveszíteni tudó ember nem élettelen ember. Sőt az életnek magasabb, értékesebb szintjén élő, hiszen az Ige szavaival mondhatja: „él bennem a Krisztus”. Isten azt akarja, hogy benned is éljen az Ő áldott akarata, hogy életed az Isten Fiában való hitben élhesd.
III.
Amit az Ige kijelentő módban ír, hadd tegyük most kérdéssé számodra, a feleletet imádságban Krisztusnak add meg: Él benned a Krisztus? Ámen!
Máthé Róbert,
Patóháza