Kezdőlap / Napi Ige / 2011. október 5.

2011. október 5.

Gal 5,6

„Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetélkedetlenség, hanem a szeretet által munkálkodó hit”

Olvasandó Gal 5,1-15

Pál apostol folytatja a valódi szabadság gondolatát. Nem azért, mert a szabadság önmagában jó és szép, hanem mert a hívek Krisztusban szabadok. A galaták a körülmetélkedésben keresték életük javát, ezért az apostol inti őket, amíg emberi cselekedetekre irányul a bizalmuk addig hamis bizakodással eljátsszák Krisztus kegyelmét. A kettő együtt nem működik. Ha valaki azt mondja, hogy neki Krisztus megváltója, akkor nem bízhat a saját tetteiben, a törvényben mely csak a külsőséget veszi figyelembe.

Ma a keresztyénségnek nagyon sok arca van, vannak akik vallják, hogy csak egyedül az övék Krisztus, vannak akik szigorú törvényeket hoznak és azt mondják, hogy csak e törvények keretein belül lehet Krisztusban hinni. Viszont ismerjük ezeknek az ellenkezőit is, akik hirdetik a túlzott szabadságot, esetenként szabadosságot, mert Isten nem az öltözet vagy a beszéd, alapján ítéli meg az embereket, mert egyedül az Ő kegyelme számít. Ezekkel ellentétben mai igénk azt tanítja, hogy semmit sem ér a szigorú törvények közé beszorított  vagy a szabadosságig elmenő keresztyénség, mert Jézusban csak a szeretet által munkálkodó hit számít. Engedjük hát, hogy ez a hit határozza meg az életünket. Ámen!

Erdei Árva István,

Szamoskóród

 

Szóljon hozzá