„Serkenj fel! Miért alszol Uram?! Kelj fel, ne vess el minket örökké!”
(Zsolt 44, 24)
Ameddig a Zsoltárok könyvét tüzetesebben nem olvastam, azt hittem, hogy a bibliai ember nem lázad, nem emeli fel szavát Isten ellen. Azután több zsoltárban, így ebben is, az őszinteséget és az emberiességet véltem felfedezni.
Egyrészt rájövök arra, hogy a Biblia tényleg az élet könyve, ahol nincsenek idealizálva a szereplők, másrészt bűn Isten ellen lázadozni, de a mélységben a kiáltás nehezen kontrolálható. Én pedig nem ítélem el azt, aki így kiált, hanem megpróbálom megérteni és a megoldást keresni.
„Miért alszol Uram?” – ezt kérdezték a háborgó tengeren a tanítványok is Jézustól. Ezt kérdezi az, aki úgy érzi, hogy magára maradt, szenved, nincs embere. Igaz, hogy az ördögre mondják azt, hogy nem alszik, de Istenre fokozottan igaz ez a megállapítás. Isten útjai valóban kifürkészhetetlenek, nem tudjuk, hogy milyen célja van azzal, hogy engedi a szenvedést, de egyet tudunk: aki Istent szereti MINDEN (még a szenvedés is) javára van. Hát szeresd az Istent és tégy, amit akarsz!
Ma hétfő van, az mondják, hogy ilyenkor a fű se nő. Nehezen indul be a gépezet, nehezen serken fel az ember. Istent nem kell ébresztgetni! Ő a VAGYOK, AKI VAGYOK, a VAGYOK AKI LESZEK… Aki melletted leszek MA IS!
Rácz Ervin.
Erdőd