„Miért csüggedsz el lelkem, és miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek.” Zsolt. 43,5
Olvasandó: Zsolt. 43. fejezet
A mai zsoltárral kapcsolatosan Jézus főpapi imája jut eszembe, amikor így kiált érettünk az Atyához: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Jn. Ev. 17,15). Ugyan azt kéri Jézus az Atyától, amit a 43. zsoltár írója, mert tisztában van azzal, hogy az embert, ebben a földi életben, sokféle negatív hatás éri. Ez jelentkezhet emberi gonoszságban, és egyáltalán mindabban, ami baj, ami keserű, ami fájdalmat okoz ebben az életben.
A zsoltáros nemcsak a maga lelkét, hanem a mienket is így bíztatja ma: bízzál Istenben! Miért Istenben?! Mert a világon csak egyetlen valóság van: Isten, rajta nem fog az elmúlás. Hogy van pénzem, az nem realitás, mert elveszíthetem, hogy van erőm, egészségem, sikerem, az sem realitás, mert ezek is ideig valók. Ez az egész világ elpusztulhat, és el is fog pusztulni egyszer, de az Istennek senki és semmi nem árthat. A zsoltáros ezért menekül az Istenhez, és keresi lelke örömének forrását az Isten közelében.
Háborogni mi is szoktunk, a mi nagy hibánk az, hogy lelkünk nyugalmát, a mindennapi történésektől tesszük függővé. Az Ige ma arra tanít bennünket, hogy az Isten gyermeke nem hangulatember, lelkének nyugalma nem attól függ, hogy éppen milyen szelek fújnak, hanem attól a biztos tudattól és szívbéli bizodalomtól, hogy élete a Gondviselő Atya kezében van, aki megtudja, és meg is akarja szabadítani. Légy hát egy kissé áldott csendben, s magadban békességre lelsz, mert Aki elhívta életünk, jól tudja, mi kell nekünk. Ámen.
Nagy Róbert, Apa