„De aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Ennek ajtót nyit az ajtóőr, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti. Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.”
Jn. Ev. 10, 2-5
Olvasandó: Jn. Ev. 10, 1-6
Kedves olvasó. Miközben olvasod Isten mára kijelölt igéjét, képzeld azt, hogy ott vagy az orvosi rendelőben, és arra vársz, hogy megvizsgáljanak. Az Orvos ma különösen nagy hangsúlyt tesz a halló, illetve látó szerveinkre. Amikor súg a Pásztor, vajon meghallod-e? Amikor int a Pásztor vajon észreveszed-e? De azt is megvizsgálja az Orvos, hogy jók-e a lábaink, el tudunk-e indulni velük a cél felé.
Nem a jó Pásztor, hanem a mi érdekünk az, hogy jól halljunk, lássunk és járjunk, mert másképp eltévedünk. Az úton mindenképpen haladni kell, de nem mindegy, milyen irányba. Az Ő szava olyan iránytű, amihez mindent mérhetünk, amely által tájékozódhatunk ebben a világban. Az ilyen embert nem lehet megtéveszteni, elcsábítani, mert mindenben az IGE tanítása szerint jár el. Arra buzdít bennünket ez az ige, hogy ismergessük minden nap ezt a jézusi szót, szoktassuk fülünket az Ő hangjához.
A világban egyre nagyobb erővel hat az ördög csábítása, egyre jobban harsog, hogy ne halljuk meg az Isten szavát, nő a gúnyolódók száma is, akik kinevetik a Jó Pásztort követőket, de egyszer majd kiderül, hogy Jézus az erősebb, hogy Ő tudta a helyes irányt. Legyen hát Ő számunkra az a világítótorony, aki a ködös, sötét úton is a célhoz vezet bennünket. Ámen.
Nagy Róbert, Apa