“Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok”
(János 16:12)
Az evangéliumban olvashatjuk, hogy amikor hallották sokan a Jézus “kemény” beszédeit, elhagyták Őt, mert érezték, hogy a követeléseit képtelenek teljesíteni. Fent állott a veszélye annak is, hogy a 12 is eltávozik a Mester mellől. Ekkor kérdezi meg őket: Ti is el akartok-e menni? Péter ekkor így válaszol: “Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad”. Péter felismeri, hogy Jézus tanítása nem ítélet, nem fenyegetés, sokkal inkább bűnbocsánat és kegyelem, ugyanakkor maga az ÉLET. Még ha sokszor “kemény” beszédként is hangzanak az ő kijelentései, minden szaván átsüt a szeretet, a velünk való törődés, mert értünk emeli szavát.
Jézus nagyon jól érzi, hogy a tanítványoknak nehéz volna megérteni, elviselni azokat a kijelentéseit, amelyekben a saját jövendőjéről szól. Ha el is jutnának odáig, hogy megértik akár az ő halálának okát, akár azt, hogy neki vissza kell mennie az ő Atyjához, küldetésük súlyát képtelenek még felmérni, még nem is ízlelgetik azt a felelősséget, amellyel tartoznak azok iránt, akik elfogadták Jézust. Szükség van arra, hogy az igazságnak Lelke megvilágosítsa őket. Akkor majd érteni fogják Jézusnak minden szavát, megkomolyodnak, megérnek hitben arra, hogy be tudják vállalni Jézust, hogy bizonyságot tegyenek róla. Az igazi tanítvánnyá levés egy folyamat, a gyümölcsérést be kell várni. Ahogy ki kell várni, hogy a simogató napsugár megérlelje a szőlőt, így kell kivárni azt is, hogy bennünk megérjenek Jézus kijelentései. Ő a legtürelmesebb irántunk. Elhordozza értetlenségünket, csodálkozásunkat, tagadásunkat (lásd Péter tagadását), kételkedésünket, ugyanakkor a legjobb reménységgel néz reánk, bízik abban, hogy képesek leszünk a Lélek által eljutni az igazságra. Valamennyien kérjük a Lélek erejét! Ámen.
Fodor Lajos, Halmi